KL

Mult hétvégén Kuala Lumpurba vándoroltunk Jinnel, Nancyvel nancy egy kanadai ismerősével és 2 másik francia fiúval.


12kor ment a buszunk éccaka és 4kor már ott is voltunk.Eredetileg 6ra kellett volna megérkeznünk de annyira nem volt forgalom, hogy 4 óra alatt ott is voltunk. A malájziai határátkelésen csak az a baj, hogy akármivel mész ki kell szállni a határon mind szingaporeban mind malájziában és sorban állni. Szerencsére ez most gyorsan ment .-)

Szóval 4kor megérkeztünk és mivel szálást nem foglaltunk aznap hajnalra így a közeli Starbucks-bna isszogattunk új karácsonyi kávét!

Aztán gyalok útra keltünk, hogy megnézzük a Petronas Tornyokat. Egye ez a torony amelyiken Sean connery és Cathryn Zeta Johns a Brilliáns csapdában himbállódzott. (Legalábbis ha emlékezetem nem csal.) Szóval mióta láttam azt a filmet egyik nagy vágyam volt hogy oda eljussak és megnézzem.

A tornyokba fel lehet menni és a hídról lebámulni a semmibe. ehhez sorba kell állni jegyekért. A jegyek ingyen vannak, de csak 1300at adnak ki naponta és 30as turnusokban engedik fel az embereket. az első turnus 9kor indul és jegyeket 8.30tol adnak. Mi mivel volt időnk rögtön oda mentünk és gondoltuk időben sorban állunk. 7.00kor értünk oda és ez fogadott minket:

Szóval nem mi voltunk az elsők :-) volt  már vagy 30 másik ember előttünk.  Ígyhát beállítottuk az esernyőinket a sorba és várakoztunk.
Fentről a látvány nem volt semmi extra. De megtudtuk hogy a Petronas Tornyok a világ legnagyobb ikertornya amit 2 emeletes híd köt össze. És ez a petronas olajtársaság központja. emellett helyet ad még számos ms cégnek és az összes Tervezőnek, mint Gucci, LV...





Aztán elmentünk várostnézni.


Ettünk ilyen gyümit.
Voltunk egy igazi Moszk-ban,a hol ugye rendesen be kellett öltözni, mert az arcdon kívül semmit nem nagyon mutathatsz meg.

Az ott dolgozó úriemberrel olyan jól el sikerült beszélgetni, hogy 1 órát ültünk ott és hallgattuk, hogy miért kell 5x imádkozni, miért kell így öltözni stb. Majd legközelebb igérem leírom ezeket.




Na ezt csak Era kedvéért :-)
Aztán szombat este elemntünk a kínai piacra és vettünk egy két eredeti márkás dolgot :-)
Másnap meglátogattuk az egyik híres Buddha barlangot...
272 lépcsőn kellett felmászni hozzá!


Na aztán ennyi volt a nagy utazás délután mentünk is vissza Singaporeba.
KL szép volt, meg érdekes meg lehetett fincsi maláj kaját enni. Ajánlom mindenkinek hogy nézze meg a Petronas tornyot meg a KL tévétornyot ami nem is tudom hanyadik legmagasabb tororny a világon, de a Torontói a legmagasabb!
Aztán menjetek a kínai negyedbe és vegyetek sokmindent!!!

Category: 3 comments

3 comments:

Ági said...

szia!

Először is köszönöm a szórakoztató olvasmányt és az érdekes fotókat!

Két hét múlva költözöm hosszabb időre Szingapúrba és elég sok hasznos infót sikerült megtudnom a blogod segítségével.
Köszi :)

Sok sikert a blogoddal jövőre is!

Ági

Boca said...

Ági, igazán nincs mit!

Én 1 hét mulva megyek haza karácsonyozni, de ha visszajötem januárba összefuthatunk ha gondolod.

Ági said...

Hali!

Ez nagyszerű ötlet lenne, mert tuti, hogy kissé elveszett leszek az elején :))

Mi 30-31-én fogunk kimenni.
Mivel gőzöm sincs, hogy mi lesz pl. a telefonszámom, ezért ezen az emilen (agnestompa@gmail.com) tudod jelezni, ha már visszatértél Szingapúrba és akkor tudunk találkozni.

Neked jó utat hazafelé és kellemes ünnepeket!

Üdv,
Ági