Wednesday, January 13, 2010

Fekete vagy fehér?

Vajon a világ fekete vagy fehér?
Vajon egy út van mindenki számára,a mire csak rá kell ralálnia és akkor minden rendben lesz?
Vagy több irányba is mehetünk és tööbb dologból is ki tudjuk hozni a legjobbat?

Két éve Szingapúrban... kevés is, sok is... olyan terepen járok, ameddig álmaimban és terveimben még nem jutottam el. 13 évesen Kanadában járva döntöttem el, hogy én külföldre akarok menni fősuli után. Nem tudtam hogy és hova csak azt tudtam, hogy ki fogok menni. Ez a gondolat sosem hagyott el.
Aztán teljes véletlenségből megtalált az AIESEC. Az első dolog, amit kérdeztek, hogy ki akarsz e menni külföldre? Akkor itt a helyem felelték. Onnantól fogva már azt is tudtam, hogy HOGYAN fogok kimenni.
azt is mindig tudtam, hogy nem csak fél v 1 évet akarok kint tökteni, hanem kint karok élni valahol. Ahol már beissza a bőröd a külföld illatát, ahol úgy néznek rád az emberek mint egy szokásos dologra és ahol körül nézek az otthonomat látom majd.

Még le sem diplomáztam, de már Szingapúrban voltam. Két éve nyomom már itt. A fent leírtakat a magaménak érem. Úgy járkálok, hogy ismerem a sarkokat a fákat, az eső előtti csendet és a 90%os páratartalom ázsiai illatát.
Mikor először megérkeztem volt valami furcsa dolog a levegőben, volt a egésznek egy különleges illata. Néha napján még most is érzem ezt az illatot és olyankor végig fut a hátamon a hideg és lelkemben újból megrezzen az első lépések izgalma és tudom hogy megérte. Megérte, mert az álmaim után jöttem, sosem kételkedtem benne, hogy én kijutok valahova és itt vagyok.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan helyen lakom, ahova mások nyaralni jönnek. Talán ezért is kicsit mindig úgy érzem, mintha 2 éve nyaralnék :-)

Szóval eddig terveztem az életem régebben. És most itt állok és folytathatom a tervezést.
Maradhatok Szingapúrban, élvezhetem a meleg időt, a kedvező adózást és az élet e fajta módját.
Vagy tovább állhatok...

Tegnap jöttem haza. Otthon töltöttem majd majd 3 hetet. Nagyon jó volt. Találkozni megint a barátaimmal, a családommal együtt tölteni a karácsonyt, ismét járni magyarország utcáit...
Aztán most megint itt és munkálkodom a következő célom kidolgozásán!

Tuesday, November 10, 2009

I want to know...



Lyrics

Hatar

Hol van a hatar a fejlodes, hogy jobb legyel es a valaki hulye igenyeinek valo megfeleles kozott?
Honna tudod, hogy ez mar tulzas?

- Mit gondoltok?

Monday, November 9, 2009

Who can survive on a diet of hope?

-Ebben a kerdesben varom hozzaszolasaitokat! :-) Most ilyen hozzaszolasosra vettem a figurat :-)

Thursday, October 8, 2009

Song Lyrics

Wednesday, October 7, 2009

Esik

Most van a masodik monszun Szingapurban. Vagy most kezdodik ... de lehet most csak esik...
sose lehet tudni erre :-)

Szoval rendelunk ebedet. Mikor esik mindig rendelunk. Mert hat esobe csak nem megyunk ki.
Szoval belegondoltam hogy mi azert rendelunk mert nem akarunk a szakado esoben kimenni es a villamlasok kozepetteben kajalni az utcai kajaldaban. Ezert rendelunk. De szegeny futar, neki meg pont akkor van a legtobb meloja amikor a legnagyobb vihar van. Ilyenkor persze 1.5 orat kell varni a kajara nem a szokasos 20percet. Es megerkezik a motoros futar (mert itt mindenki motoros), szarraazva es atadja a gozolgo pizzat....
Vagy a McDonaldos kajat, mert hat igen itt meg a McDonaldsot is hazhoz szallitjak, pont a fent emlitettek miatt.

Szoval esik... a nappaliban meg pont ma hagytuk nyitva az ablakot...
Csak azt nem tudom ilyen orszagban ahol allandoan esik melyik okos rakta a konektort az ablakom ala.
EN az ablekomat sosem hagyhatom nyitva felugyelet nelkul merthat az ablakom alatt van a konektor.... Valakinek nagyon sok esze volt :-)

Szoval esik... es meg mindig 30 fok van kint es 15 bent... es esik...

Friday, September 25, 2009

LÁTTALAK...



Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
»Édesem, szeretlek!«

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.

Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: »Szeretlek!«

Tuesday, September 8, 2009

10 dolog amit imadok benned

10. Mindig meleg van kint! Az embernek jobb a hangulata mert mindennap sut a nap.

9. Ez egy sziget, tehat van tengerpart :-)

8. Mivel ez egy varos meretu sziget a kozeli orszagokba gyors ez egyszeru az atjaras. (Nem veletlenul voltam mar annyi helyen :-))

7. Mivel a kornyezo orszagok nem annyira fejlettek mint S'pore, ezert az itt keresett penzen jol el lehet nyaralgatni azsiaban.

6. Mivel multi kulturalis az orszag, multi kulturalis kajakat lehet enni. A leggyakoribb kajak a kinai, malaj, indiai, japan, koreai es a taj.

5. Mindig jo a tomegkozlekedes, pontos es konnyu taxit fogni ha nem :-)

4. A nap 24 orajaban lehet enni valahol, van rengetek fele bulihely, bar es etterem. Es amit utobb megtudtam meg Snow World is van :-)

3. Mindenhol tisztasag van, biztonsag van az orszagban. Fejletek a rendszerek.

2. Az adozasi rendszer annyira jo, hogy ha azt mondom, hogy ebben az evben csupan 30.000FT adot fogok fizetni az egesz evre, akkor most sokan elgondolkodnak azon h idejojjenek :-)

1. Es persze a barataim!!! A medences lakasunk es hogy itt magasnak szamitok :-)

Thursday, September 3, 2009

10 dolog

People here if they don't know something, they just don't do anything...
Jajj automatikusan angolul kezdtem el irni, de magyarul folytatom. Szoval itt az emberek ahelyett hogy kerdeznenek inkabb nem csinalnak semmit. Elkerulve a rossz cselekvest, de hat igy a jot sem cselekszik meg.
Ja es nem olvasnak... elkuldunk egy dokumentumot es rogton csorognek a telefonok kulonbozo kerdesekkel, amik tisztan szerepelnek a doksiban csak el kellene olvasni, dehat azt minek....

MAr reg ota gondolkozom h irok egy "10 dolog amit utalok benned" bejegyzest, de eloszor mindig ossze akartam gyujteni a 10 dolgot es csak aztan leirni... de mire eszembejutott a kovetkezo dolog, elfelejtettem az elozot. Na de sebaj lassuk csak miket tudok osszeszedni:

10) Nemlehet a buszon es tomegkozlekedesen enni es inni

9) Az emberek bunkok. Fellok az utcan, nem enged leszallni a metrorol, tolakszik, ebednel nem varjak meg meg mindenkinek van kajaja.

8) Nem gondolkodnak, csak csinaljak amit mondtak nekik v amit megtanultak. Kovetik a szabalyokat ha jok ha nem jok :-)

7) Annyi kis szabaly van hogy az ember meg azt is meggondolja h mikor vegyen levegot...

6) Konfliktus kerulok. A kritikat meg akkor se mondjak meg ha epito jellegu lenne. Es ha te megmondod persze vegis serted oket.

5) Az osszes csirket ugy vagjak fol a kajaba, hogy benne vannak a csontok, ami miatt jo szalkas az osszes kaja.. nem gyozod kopkodni a csirkecsont darabkakat :-)

4) Azt hiszik hogy a busz a furdoszoba. Fesulkodnek, sminkellnek, borotvalkoznak (igen jol olvastatok) es ami a kedvencem kormot vagnak...

3) Minden epuletben 15 fokos a legkondi

2) Szipognak es csamcsognak.

1)Es ami a primet viszi: nyitott szajjal tusszentenek bele a masik arcaba az utcan, mert zsebkendo az csak azert van hogy arra tegyuk a sutemenyt az irodaban v hogy letoroljuk vele az asztalt.

Persze ezek ellenere meg mindig itt elek, es ha annyira szar lenne mar leleptem volna :-)
Ep ezert legkozelebb egy "10 dolog amit szeretek benned" fog kovetkezni!

Most pedig menjetek ki a szabadba es elvezzetek a nyar utolso napsugarait!!!

Wednesday, August 12, 2009

Mar lassan 2 eve S'poreban

Mar lassan 2 eve vagyok S'poreban... hogy mulik az ido!
Mindig is azt terveztem hogy elmegyek kulfoldre dolgozni, sokat nem is cakkoztam magam rajta, valahogy az AIESEC adta a lehetoseget magatol es meg le sem diplomaztam de mar itt voltam...
Fel evre jottem, amit meghosszabitottam egy masik fellel aztan meg egy ev...
Igazabol nem gondolkodtam rajta hogy medig szeretnek itt maradni vagy kulfoldon elni. Eletemben eloszor hagytam hogy az elet csak ugy tortenjen velem. Persze mellette voltak tervek, hogy kinaba koltozom 1 ev utan, vagy hasonlo dolgok, de vegulis itt maradtam.
Lassan lejar a szerzodesem a DFSnel es azt hiszem ideje tovabballnom.
Ev elejen ugy gondoltam hogy majd eldontom hogy itt hagyom e melohelyemet, atmegyek e mas ceghez v elkoltozok e kinaba v indiaba, vagy Sid jon e ide... aztan azon kaptam magam hogy mar Aug kozepe van es meg mindig itt vagyok. Elhataroztam hogy most mar kihuzom ezt az egy evet a cegnel. De utana minden kep mennem kell. Ez a pozicio, ceg es fonok Boca viszony nem jo senkinek. En nem fejlodom, csak a hataraimat tagitom. Soha olyan sokszor nem mondta nekem senki hogy nem jo nem jo nem jo, mint a fonokom... probaltma megfelelni az elvarasainak, de keptelen voltam ra, mostmar csak beletorodtem, hogy soha nem fogja megerteni hogy nem azert nem tudok native angol szinten leveleket irni mert nem akarok, hanem mert akarmennyire probalom nincs meg meg hozza a kello szokincs, tapasztalatom es nylevtani erzekem...
Hozzateszem sok szingapuri sokkal rosszabbul fogalmaz mint en, meg van egy csomo angol szabaly amit nem hasznalnak rendesen, de mindegy. en latom magamona fejlodest 1,5 evvel ezelotthoz kepest, de neki ez nem eleg...
Aztan a HR processek itt olyanok mint a rohadt alma..... csak a penz es a politika fontos... ja es persze a kulturalis kulenbsegeket nem lehetosegnek hanem gyengesegnek latjuk....
Ja es az is hogy az Y generaciohoz tartozounk az is nem egy teny, hogy ilyenek a mai fiatalok, ahanem egy hiba amin valtoztatnunk kell, hogy olyanok legyunk mint ok.....
Ja es persze rossz a hozzaallasunk, nekem is Muffinak is meg Piotrnak is... mert nem huzodunk meg a legkissebb sarokban es nem csak bologatunk a dolgokra, hanem gondolkodunk, otlettekkel jovunk elo, amik persze soha nem megvalosithatok, nem tetszik nekunk ha nem ertekilik a munkankat v ha semmibe vesznek minket... ja es Muffi nem fogadta el azt a melot amitol egy gimnazista is elunna magat az is azt jelenti h rossz a hozaalasa... mondja ezt egy HR vezeto, akinek az emberek fejlodesevel kellene foglalkoznia es azzal h a megfelelo ember csinalja a megfelelo melot... szerintem...
Az a baj h kezdek mar hozzaszokni ehez a kulturahoz es cegen beluli viselkedeshez, ami valoszinu nem jo, mert kezdem elveszteni az igazi enemet...

JA na szoval ennyit a melorol, valltanom kell... na de hova es mikor???
Valoszinu globalisan mobil leszek, ha egy jo allast talalok akkor majdnem mindegy hogy hova kell erte menni :)

Szoval ha valaki tud tud valami jo HRes poziciot (foleg people development, trainign v acquisition) vagy trening es consulting cegnel lenne valami uresedes lecci szoljatok!!! :-)

Tuesday, July 21, 2009

Buli előtt

video

Bangkok

No, 2 hete Bangkokot láttogattuk meg.
Péntek este indultunk munka után és megérkezéskor már bele is vetettük magunkat a Bangkoki éjjszakába. A Rout 66 nevű helyre mentünk, ami úgy nézett ki, mintha 5 különböző klubb lett volna egymas mellett, de igazából egy volt. A belépő 200bhat volt, ami kb olyan 1000Ftnak felel meg. Ezért a pénzért kaptál 200bhatnyi kupont, amit leihattál.Mi be is fizettünk egy Long Island Ice Tea-re, ami 220 bhat volt - 1300Ft :-) És tényleg volt benne alkohol, oké nem volt a legfinomabb koktél a világon, de a célra megfelelt.
Íme a menü:


A buli fergeteges volt. 5 különböző terem, 5 különböző zene bár mi csak az elsőben maradtunk! Ott nyomtak jó sok Michael Jacksont!!!! Szóval fergeteges buli volt.
Amit még meg kell említeni az a WC. Most komolyan én ilyet még nem láttam. Belépsz az ajtón és ami fogad az egy 3 tagú zenekar párnás székekkel körülvéve... Igen ez már a WCben...
Gondoltam egyet, be is álltam dobolni, hogy megcsillogtassam dob tudásomat... hehe... (ami nincs, vagyis azt hittem...)


Aztán még nincs vége a mesének, mert sikerült egy olyan WC fülkébe bemennem, amiben 2 WC volt. kijövetelkor Annamária fel is világosított, hogy ez azért van, hogy a lányok még pisilés közben is tudjanak beszélgetni.
Hát igen, mi is kipróbáltuk..... versenyeztünk ki végez előbb :-) hehe
Arról ahogy együtt pisilünk fénykép nem készült!!!!

Aztán ettünk és ittunk is. Ez egy Coca Cola ha esetleg nem bírnátok elolvasni :-)




Ja igen és a hétvége poénjai a következők voltak. Mikor megérkeztünk a taxis bácsi régi nagy slágereket játszott és ment a Beatlestől a Hello Goodbye. Szóval van az a rész, hogy Why you say Goodbye, say hello. És akkor mindannyian elkezdtük mondani Hello, hello.
Attól kezdve valaki elkiáltotta magát hogy Say Hello, akkor a többiek rávágták, hogy Hello. Aztán Say Bye bye és akkor a többiek Bye bye. És az első esti parti után jött a MICHAEL JACKSON üvöltés is.

Ha kiváncsiak vagytok a számra akkor a bal oldalon megtaláljátok!

Aztán másnap a medencében heverésztünk, majd elmentünk kajcsizni egy olyan helyre, ahol a szallagon mentek a különféle nyers husik, zöldségek mentek és neked meg volt egy nagy fazekad az asztal közepén amiben forrott a víz és magadnak főzhettél amit csak akartál 1 órán keresztül.


Ezután irány volt a hétvégi piac, ahol szert tettünk 1-2 jóféle ruhácskára.
Este pedig a szokások party csak most a Q bár nevezetű helyen.

Aztán harmadnap elmentünk egy kis hajókázásra a folyóból nyíló csatornákhoz, ami partján emberek élnek... na jó ez elég viccesen hangzik, na de tényleg ezek az emberek csak csónakokkal tudnak közlekedni és hát a körülmények nem épen egy Velencére hasonlítanak. A víz olyan koszos volt, hogy csak na, de ez az ott élö embereket nem zavarta, mert abban játszottak... De hát ez is hozzátartozik a tájföldi élményhez!

Aztán láttunk szocreál kajáldákat. ezek a gyerekkoromra emlékesztetnek, ami végülis bennem jó élményként maradt meg... lehet anyáék már nem igazán vágynának ilyen helyen enni :-)


És akkor lécci gyönyörködjetek a villanyvezetékek rengetegében:


Pillanatképek:



Mikor a hajókázás után kikötöttünk, akkor a kezünkbe nyomtak egy papírt, hogy partra szállási díjat kell fizetni. Hát ez annyira vicces volt, hogy el sem kezdtünk lkudozni, csak fizettünk :-)

Aztán este az éjszakai piacra mentünk ahol szintés sikerült beszerezni 1-2 Buddhás dolgot. Vettem egy 3 részböl álló Buddha képet. Itt most ez a menő, h 1 kép csak 3 felévan vágva és úgy teszed fel a falra, hogy ne érjenek össze a részek teljesen.

Utolsó nap várostnézni mentünk. Amit muszály megnézni Bangkokba az a Palota és a Fekvő Buddha.






Ha Annamáriát takarítónőnek néznétek a képeken az csak azért van ,mert ugye ezekre a helyekre nem lehet bemenni rövid nadrágba és ujjatlan cuccba, ígyhát Muffi kapott szép takarítónő cuccokat :-)




Az előbb Muffi éppen pénzt dobál kis edényekbe. Pénzért lehetett venni sok kispénzt és azokat beledobálni ezekbe az edényekbe. Gondodolom áldozat meg ima meg mindenféle dolog egyben :-)

Amint az látszik itt minden tiszta aranyozott, nagy a csicsa és a hegyes csúcsok, kalapok, a harcosok sisakja is csúcsos, a királyi korona is csúcsos.

Szóval végülis Tájföldről megint csak jó élményeim maradtak. A város nagyon tiszta volt. Igaz a hőség még Szingapúrnál is rosszabb vol, de ettünk jó kajákat. Azzal azért vigyáztunk h ne együnk mindnféle kicsi koszos heéyen, ami nem mindig volt egyszerű, de a bevásárló kpokban mindig akad jó étterem.
A tájok jókat tudnak bulizni, ezt megállapítottuk, sajna a legtöbb hely hajnal 2kor bezár és így keresni kell a még nyitva lévő helyeket.

Aki teheti mindenkép menjen el a bangkoktól nem messze lévő Buddhista szerzetes otthonba, ahol tigriseket lehet simogatni (sajna ez nekünk most kimaradt, szóval ezért még mindenkép vissza kell mennem) és a krokodil farmra. Ha valakit érdekel akkor be lehet még fizetni kakasviadalra és Mai Tai - azaz Kick Box meccsre is.

Szóval Tájföldet mindeninek ajánlom nyaralás szempontjából!

Itt a vég mára, magyek tentélni!

Thursday, June 18, 2009

Visszagondolva az elmult 1,5 evre

Az elmult masfel ev az utazgatasrol szolt.
Soha nem gondoltam volna, de bejartam, Malayziat, voltam Indineziaban, Tajfoldon, Kinaban, Indiaban, Vietnamban, ottragadtam Dubaiban egy napra...

Lattama vilag legnagyobb viragjat Indoneziaban, a rizsfoldeket, a zsufot es tisztanak nem mondhato utcakat Shanghaiban, malajzia gyonyoru tengerpartjait, a Petronas Tornyokat Kuala Lumpurban, a lady boy-okat tajfoldon, india ragyogo szineit, a vilag egyetlen 7 csillagos szallodajat Dubaiban, kulonbozo vilag legmagasabb epuleteit, tornyait es Vietnam kalapjait :-)

Utazgatni mndenki szeret. Leglabbis a legtobbb ember igen. Ha europaiak vagyunk elmegyunk nyaralni Hovatorszabba, Olaszorszagba, Gorogbe, Egyiptomba, vagy Angliaba, Francia orszagba...
En ezeken a helyeken nem nagyon jartam.

Mikor Szingapurba jottem nem terveztem a vilagjarast. Mikor eloszor mentem Malajziaba nagyon orultem hogy eljuthatok oda is. Aztan az ember felfedezi, hogy innen milyen egyszeru utazni es ha mar itt van az ember kihasznalja a lehetoseget, hogy bejarja a kornyeket.

Most 1,5 ev utan meg mindig vonz az utazas, eljutni mas as mas helyekre. Megnezni Balit, a Kengurukat Ausztraliaban, a Kiwiket Uj Zelandon, Kambodzsa lejtoit, a Kinai nagy falat, a Fulop szigeteki tengerpartokat, Honk Kong felhokarcoloit, kaszinozni Makaon, elmenni Goara es megnezni Japan strukturaltsagat...
es akkor meg mindig csak a vilag ezen reszerol beszeltem.

Ha belevesszuk a tobbi reszet is, akkor megnezni az Eiffel tornyot vagy a Francia borvideket, sajtot enni Daniaban, fenykepet csinalni a Big Bennel vagy a Stonehange-el, gyonyorkodni Hollandia malmaiban, Belga csokit enni es sort inni, Egyiptomban tevegelni (meglatogatni Hazemet), Kenyaban szafarizni Rinaval, Nigeriaban talalkozni Isaccel, Mauriciuszon Jovinnal, Mexicoban tequilat inni, tancolni a Rio-i karnevalon, megnezni a feher hazat, a Golden Gate hidat, az Empire State Buildinget, a tehen farmokat Texasban es persze meglatogatni Brad-et Hollywood-ban :-)

Most hogy ezeket igy leirtam nem is tunik olyan rossz tervnek... :-)
Szepen lassan az elkovetkezendo 70 evben lesz mit csinalni ugyhiszem :-)

Monday, April 27, 2009

Aprilis

Tudom reg ota nem irtam, de most bepotolom.
Szoval a bekoltozesunkkel egyidoben volt egy Marciua 15eiei osszeroffenes a Botanikus kertben. Itt vegre talalkozhattam Agival es a baratjaval, emellett megismerkedtunk Robival es Tomival akik itt tanulnak singaporeban.
Az osszejovetel amugy nem volt nagy durranas. Elenekeltuk a himnuszt meg a Talpra magyart, aztan meg ittunk egy kis magyar borocskat es mentunk is haza.
Azert a botanikus kertben volt a talalkozo, mert van ott egy magyar fa es akorul voltunk. Semmi korbetancolas vagy akarmi ilyesmi :-)

Aztán egyik péntek este Robival, Petivel es Muffival halászlét főztünk Petinél. Hát persze mondanom se kell soha egyikünk se főzött még halaszlét és hal paszírozónk se volt, de némi alkohol segítségével minden problémát megoldottunk és a végeredmény nagyon finom lett!!!!




Aztán tartozom még képekkel a lakásról:





Aztán voltunk Malajziában Muffival, Piotrral, Marcinnal meg Januszal.
Most Tiomanra mentünk , ami szintén egy kis csendes, na jó nem csendes sziget közel Szingapúrhoz.
Péntek reggel mentünk es vasárnap este jöttünk haza.
Sütettük magunkat a napon, pancsiztunk es jóféle halacskákat ettünk!




Friday, March 27, 2009

Beköltöztünk

Nos beköltöztünk az új lakásba. ugyan azon a környéken van mint a másik. kicsit közeleb i a város kphoz és a munkahelyemhez.
Egy 3 szobás condo, medencével meg ilyenekkel. rina meg én lakunk a 2 kis szobában és kiadtuk a nagy hálószobát. Egy német srác költözött be aki itt tölti gyakorlatát. Remélem minden oké lesz a fiúval.

Egy hónapos lakáskeresés eléggé kimerített minket. Állandóan lakásokat néztünk, meló után meg hétvégén egész nap. CSak rohangáltunk a városban fel s alá. Rengete lakást láttunk de a legtöbbe nemvolt kedünk beköltözni. A probléma mondjuk az volt hogy alacsony költségvetésünkhöz képest nagyok voltak az igényeink. Merthát itt vannak az HDB-k meg a condók és a kettő közötti különbség nagyon nagy. a magyar átlag lakást kerestük, ami kifestett, nem lerobbant, a bútorok nem a 80as évekből maradtak ránk de sajnos rengetek ezzel ellenkező lasást találtunk. Az HDB-k legtöbbje ennél rosszabb volt a condok meg mindenféle extrákkal drágábbak voltak mint amit mi megtudnánk engedni, vagyis amit hajlandóak lennénk kifizetni.
De aztán megtaláltuk ezt a lakást és nagyon örültünk. Ez egy régebbi condó, szóval nem olyan drága és még is normális.
Aztán jött a hajcihő a 3. lakótárs megtalálása miatt. De végül sikerült.

Amit a lakás vadászatról tudni kell:
1) rá kell szánni egy kis időt ha az embernek vannak igényyei. Pl ha vagytok 5en könnyebb egy olcsóbb lakást találni, főleg ha nem bánjátok megosztani a szobátokat valakivel.

2) lesz egy kis utánajárás és szaladgálás, ha nem akatok olyan sokat költeni a lakásra.

3) Ált lehetetlen ügynök nélkül lakást találni. Hacsaknem tudtok valakit aki épp kiköltözik valahonnan. Az ügynökök fél havi lakbért kérnek fizetségért ha találtak nektek valamit és 1 évre kötitek a szerződést. Ha két évre akkor 1 havi lakbér.
Volt dolgunk rengeteg ügynökkel. A legtöbb mutat 3 házat és utána elfelejt. Ha nem tetszett kereshetsz más ügynököt. voltak akik rendesek voltak, de volt sok olyan kin látszott hogy csak a pénzt akarja tőlünk. volt aki még arról is hazudott mennyit kell nekik fizetni. Résen kellett lennihogy ki mit mond. Az ügynökök nem valami elkötelezett népség errefelé. De hát ha igy is megtudnak élni abból amit keresnek... merthát nem keresnek rosszul. köt 1-2 üzletet és máris annyit keres mint én, ha nem többet :-). És rengeteg van belőlük.


Aztán volt Március 15-e. a magyar követség megint szervezett egy összejövetelt. a botanikus kertben voltunk, ahol van egy magyar fa. Elénekeltük a himnuszt és a talpra magyart, aztán meg mindenki beszélgethetett akivel akart. volt borocska meg egy kis nasi is. Persze szigorúan magyar minőség :-)
Itt ismerkedtünk meg Robival, Tomival és Petrával. Ági is ott volt a barátjával, akivel így végre sikerült találkoznom :-)
Meg is beszéltük h akkor majd összejárunk többet. Eddig nem nagyon vágytam a magyarok társaságára, de be kell vallanom nagyon jól éreztem magam és szívesen talalkozom velük majd.

Meg is beszéltük hogy a köv héten talizunk. Ágiék Balin voltak, szóval ők nem tudtak csatlakozni hozzánk, de Petivel meg Robival kimentünk Sentosára, aztán este találkoztunk Tomival és Petrával. Hajnali 3ig beszélgettünk a clark quey-n egy kis pálinka kiséretében.

Na mára ennyi is. Kedves mindenki úgy el van veszve mindenki, hogy lécci tessék írni emilt hogy ki hogy van!

Wednesday, March 11, 2009

Move in

Koltozunk, koltozunk koltozunk!!!

KOLTOZUNK, koltozunk, koltozunkkkkkkkkk!!!!!

Mar csak lakotarsat kell talalnunk!!!! Jajj tenyleg ha valamit erdekel van egy kiado szobank magyar penzbe atszamitva 180.000Ftert....
Valakit erdekel????? :-)
Kicsit ugyan korabban kell felkelni munkaba menet, de megeri!!!

Szombaton koltozunk, majd kuldok fenykepeket!!

Wednesday, March 4, 2009

Muffi Levele

Muffi olyan jól összefoglalta az elmult pár hetet, hogy minek is fogalmaznám meg újra? :-)

Sziasztok!
 
 
A legutobbi levelemben mar emlitettem, hogy eredeti terveimtol elteroen (pontosabban azokat rugalmasan kezelve :D ) ugy dontottem, hogy maradok Szingapurban meg nehany honapot. A jegyemet mar attettem augusztusra, nemregiben pedig sikeresen alairtam a szerzodest. Maradok azon a reszlegen, ahol eddig is dolgoztam (corporate reporting), a hiring freeze miatt (a gazdasagi valsag kovetkezteben nem vesznek fel uj embereket) maradok gyakornoki pozicioban, de a fizetesem megemelik 30%-kal, aminek csak orulni tudok.
 
Ha mar a gazdasagi valsagot emlegettem….nagyon furcsa dolog ez. A tobbiekkel errol szoktunk beszelgetni mostanaban. Ugyanis tudjuk, hogy valsag van, de errefele annyira nem erezni. Es bar a ceg sem generalt olyan profitot, mint amit tervezett, azert a luxus termekek piacan sem teljesen ugy csapodik le a gazdasagi valsag, mint otthon pl a gepjarmu gyartasban. Szoval, eleg morbid a helyzet: mig halljuk az otthonrol erkezo hireket, tajekozodunk a tomegmediabol, addig mi itt eljuk eletunket, es igazabol nem sokat erzunk a valsagbol. Max annyit ereztem kozvetlenul, hogy emiatt maradok gyakonroki pozicioban, de ez csak megnevezes. Szoval, erdekes dolgok ezek…..
 
Es ha mar szoba kerultek azok a dolgok, amik miatt morbidnak tunik a helyzet; ilyen pl az, hogy – mint mar emlitettem – juliusban repulunk Bangkokba. Nehany napja beszelgettem az egyik managerrel, es o kifejtette nekem, hogy milyen szerencsesek vagyunk, hogy itt vagyunk, es ragadjak meg minden lehetoseget es lassak minel tobbet a vilagbol, mert kesobb mar nem lesz ra lehetosegem, vagy ha lesz is, az mar nem lesz ugyanolyan, mint most. Ugyhogy hallgattunk is a szep szora es hirtelen felindulasbol vettunk repjegyeket Vietnamba! Szoval, majusban megyunk Vietnamba!!!! :) A sztorihoz azert meg az is hozzatartozik, hogy Piotr baratomra megint ramosolygott a szerencse, nem reszleteznem, hogyan tortent, de az a lenyeg, hogy a szallast o intezi Vietnamban is es Bangkokban is, ugyhogy ingyen toltunk majd kellemes napokat 5 csillagos szallodakban!!! :) Es ezzel meg nincs vege a dolgoknak…. ugyanis Vityo baratosnem marcius kozepen Thaifoldre utazik nehany baratjaval, es ha mar erre jar, mindenkepp ossze kell futnunk. Ugyhogy marciusban megyek Thaifoldre megint!!! :) Aztan, most, hogy Piotr tud ingyen szallast intezni, ugy dontottunk ezen a hetvegen atugrunk Indoneziaba!!! :) Az egyik indonez sziget csak kb egy oranyira van innen, ugyhogy leteszteljuk az ottani Holiday Inn-t! :) Szoval, ilyenkor szoktunk a tobbiekkel elmerengeni azon, hogy gazdasagi valsag van. Gondolom, mostmar ti is ertitek, miert mondom, hogy szamomra kisse groteszk a helyzet. Amugy nemreg megint kijutott egy kellemes bulibol is. Egy hazibulival nyitottunk, majd ujabb magaslatokra hagtunk, ugyanis egy buli volt az egyik felhokarcolo 70. emeleten!!!! Raadasul az a DJ jatszott, aki a Pump it up-ot remixelte! :) Most sok AIESEC-es ismerosomnek be kell, hogy ugorjon az a Camp, amikor vasarnap reggel a plenaris kezdete elott volt egy hatalmas after party, ahol a Pump it up adta meg az alaphangulatot!!!! (regi szep idok :D ). Amugy a DJ itt is eleg jol kevert, meg kaptunk ajandekba egy uveg Belvedere-t (kemeny az elet :D ), ugyhogy ritka jo buli kerekedett! Aztan szokas szerint az ejjel-nappali McDonalds-ba vettuk az iranyt hajnalban, ahol megint eleg sikeresen networkingeltunk, :) es tobbek kozott megismerkedtunk egy magyar sraccal! O az elso magyar, akivel Szingapurban talalkoztam! (Boca nem er) Annyit azert megosztanek veletek a fiatalemberrol, hogy elso szulott fiu gyermek, Peternek hivjak, a szulei elvaltak, az apukaja pedig Lajos. Hmmm, ha errol eszetekbe jutott valaki, akkor nem vagytok egyedul! Valentin napra meg bekoltoztunk az egyik hotelba itt, Szingapurban, mert megtehettuk. :) Sajnos a fiuk punnyadekok voltak, de azert Bocaval hajnalig beszelgettunk azokrol a mesekrol, amiken felnottunk. Aztan ennek eredmenyet egy paran meg is kaptatok masnap: Frakk es Petho Zsolt. :) (Ez az ember akkor is egy geniusz! :D )
 
Na, szoval ezek mennek mostanaban (meg a baranyfelhok). A melo azert eleg huzos volt eddig Februarban. Tulora utan meg egy kis tulora, es amikor pentek este fel11-kor is meg az irodaban vagyok, akkor a mosoly valahogy nem olyan oszinte az arcomon. De termeszetesen nem hagyjuk, hogy az ilyen kellemetlensegek elvegyek a kedvunket, ugyhogy aznap is elmentunk bulizni, es csak annyit jegyeznek meg, hogy megerte. :)
 
Szoval, meg maradok Szingapurban, dolgozom Szingapurban, elek Szingapurban, es utazgatom Azsiaban. Ha barkinek kedve tamadt csatlakozni, csak dobjon ram egy sms-t, a tobbit majd elintezzuk… :)
 
Irjatok, hogy otthon mi ujsag!
Papa
Annamaria/Muffi

Sunday, February 22, 2009

Tudom tudom

azthiszem végre ideje lesz összeszednem magamat. Már mint mióta viszajöttem nem írtam ide, életjelet se adtam szinte senkinek...

Na nem mintha csak be lennék gubózva a szobámba egyedül, hanem ép ellenkezőleg. Mindig van valami program, megyünk valahova, találkozunk valakivel, szinte sose vagyok itthon. Ha meg mégis itthon vagyok, akkor meg csak örülök, hogy csendben pihizhetek és egy film nézése közben meg se kelljen szólalnom. 

Szóval tudom, haza is kellene már szólni, meg itt szingaporeban is megigértem Áginak hogy felhvom, szóval hamarosan. 

Bár jövő hét megint zőrös, mert sok a meló, meg esténként lakásnézésbe is megyünk, aztán lehet jön Sid is. Ja igen ő is itt volt most 2y is hétvégén, szóval ez is egy indok hogy miért vagyok elveszve.

Szóval kitartás!

Friday, February 20, 2009

Back

A gazdasági vállság.
A vállság minden országot megvisel manapság. Negatív hatása még legalább fél évig érződni fog. Szerencsére szingapúr tud segíteni a cégeken, különböző kedvezményekkel és pénz visszafizetéssel, ami megkönnyítni az alkalmazottak megtartását. Újonnan bevezették hogy a 40 éven felettieket vagy a félmunkaidőben alkalmozottak után is kedvezményt kapnak a cégek.
Leépítések itt is vannak de nem olyan nagy számban mint otthon. Persze most munkahelyet válltani senkinek sem ajánlott még itt sem.

Lakásválltás.
rinával új lakás után nézünk. gondoltuk ideje elhagyni a másik 2 lakótársunkat, akik az itthonlétük 95%át a zárt szobájukban töltik. És amúgy se pengünk egy húron velük. Azt kellett megállapítanom, hogy a szingapúriak, a maláj kínaiak, az indonáz kínaiak sosem lesznek világra szóló pajtásaim. Valahpgy az ő gondolkodásmódjuk, életvitelük meg életfelfogásuk annyira távol áll a mi megszokott világunktól, hogy az már nekem is sok. Vannak barátaim itt szerte a világból: kínai brazil lány, kínai újzélandi, hong kongi, kínai kanadai, amerikai, lengyel, kenyai, indiai, kínai - akikkel mind nagyon jól kijövök. És azt se lehet mondani hogy csaka zért mert valaki kínai nemzetiségű az egy kaptafa. mert a kínai, maláj kínai, indonéz kínai, hong kongi, táj,, fülöp szigeteki vagy más kínai ember mind másféle. És az otthon ismeretes előítéletek eléggé tévesek. Merthát szingapúr egy kiemelkedően fejlett ország a környéken de a kínai kínaik gondolkodása sokkal közelebb áll hozzánk. A szingapúr és környéki emberek sokkal visszafogottab életet élnek. Nem buliznak, nem utaznak, nem nagyon mennek sehova ha csak nem vásárolni. Itt a nagy népszórakozás a vásárlás.
Na mindegy szóval megnéztünk a minap egy lakást. Szóval mondták h frissen van festve. gondoltam h szépen fehérre. Hát nem. A falak rikító narancssárgák voltak az ajtók pedig lilák :-) Hát rettentő vicces volt. Persze nem vettük ki a helyet :-) hehe.
Szóval tovább keresünk.

AMúgy errefelé minden a régi. Meló, haverok, szórakozás :-)

Saturday, December 13, 2008

Haza

Kedves mindenki

Hát úgy alakulak a dolgok, hogy mégis Singaporeban folytatom a további pályafutásomat.
It maradok a cégénl dolgozni. Felelősségi köröm közé fog tartozni a egy részlegért való felelősség, ami az ő kiválasztásukkat , menedzselésüket, teljesítmény értékelésüket, fizetésüket és egyéb juttatásokat jelet. Szóval remélem az eddigi dolgok mellett vlami újat is tudok majd tanulni. Szóval legalább egy évig úgy néz ki hogí maradok. De soha ne mond hogy soha!
Hiszen már fél éve úgy tünt hogy tuti nem maradok itt és az utolsó percben minden megváltozott.
Néha úgy érzem hogy fölöslegesen gürcöltem azon hogy menjek e kínába hiszen a végén nem is let belőle semmi.

Na és emellett megyek haza karácsonyozni, stóval dec 23án érkezem és január közepéig maradok.
Szóval aki szeretne velem talizni jelezze emailben vagy itt és öszehozunk valamit. Nemtudom még milyen telefonszámon leszek elérhető, de emailben megtaláltok. Ja Gmail es ímélcímet használok már egy ideje szóval ha valaki Yahooval, hotmaillel, aiesecel vagy netalán tán freemaillel próbálkozna gyanus hogy nem fogok rá válaszolni.

Amúgy az elmút egy hónapban nem sok extra dolog történt. Készültem a hazamenetelre, vásároltam ajándékokat kedves családomnak, volt itt Sid egy hétvégére, aki végre tudott találkozni a barátaimmal :-)

Voltam aIESECes Gala Dinneren ahol megünnepeltük a 60adik szülinapot. Érdekes volt ezen Szingaporeban részt venni mert itt a Szingapori AIESEC történetét emelték ki és a híres Szingapúri AIESECesekkel lehetett találkozni. Végre táncoltunk AIESECes táncokat is.

Na szerintem most már csak otthonról jelentkezem, szóval addig is mindenkinek Szép Karácsonyt és sok ajándékot a Jézuskától!!! Én csak havat kérek, mert jó ez az örök nyár... egy darabig de aztán halál unalmas lesz. Sosincs hidegebb nem hogy hideg. Az állandó izzadást is szivesen felcserélném valamire. Na jó persze az irodában a szokásos -15 fok van szóval már azon gondolkodtam hogy felkutatok itt valami hősugárzót, hogy ne kelljen minden nap 1 liter teát bevedelnem hogy ne fázzak... hahaha De komolyan hogyha valaki tudna szólni az érdekembe a hó miatt vagy behozni egy adagot külföldről azt megköszöném.

Amúgy baromira várom, hogy otthon karácsonyozzak!! A tavalyi 30fokos karácsony feelinges volt, de azért a családdal, karifával meg ajándékkkal sokkal jobb lesz... Nincs is még nagyon karácsonyi hangulatom, hiába nyomatják itt mindenhol a karácsonyi zenét, meg dísitk fel a karácsonyfát de azért a hideg meg a hó meg a forralt bor meg a sültkolbász (ugye Q/) azért elengedhetetlen kelléke a karinak. Már csak azt remélem hogy lesz alkalmam a csalédom majnem öszes tagjával találkozni, még azokkal is akkikkel az elmúlt 1 évben 1x sem sikerült beszélnem....

Na akkor itt szeretném megragadni az alkalmat hogy prómotáljam a Skypot, ami nagyon hasznos egy dolog, tessék használni!! Engem a bocahoma néven tudtok megtalálni. Személy szerint az msn-t nem nagyon használom már merthát a skypo ugyan úgy van csevegés funkció tehát már kicsit értelmét vesztette a dolog számomra. Ja és Facebook!!!!

Jólvan folytatom tovább a vasárnapi semmitevést, legyetek jók, mert ha nem tudjátok nem hoz semmit a Jézuska!

Pápá (ahogy Muffi mondaná)

Sunday, November 23, 2008

KL

Mult hétvégén Kuala Lumpurba vándoroltunk Jinnel, Nancyvel nancy egy kanadai ismerősével és 2 másik francia fiúval.

12kor ment a buszunk éccaka és 4kor már ott is voltunk.Eredetileg 6ra kellett volna megérkeznünk de annyira nem volt forgalom, hogy 4 óra alatt ott is voltunk. A malájziai határátkelésen csak az a baj, hogy akármivel mész ki kell szállni a határon mind szingaporeban mind malájziában és sorban állni. Szerencsére ez most gyorsan ment .-)

Szóval 4kor megérkeztünk és mivel szálást nem foglaltunk aznap hajnalra így a közeli Starbucks-bna isszogattunk új karácsonyi kávét!

Aztán gyalok útra keltünk, hogy megnézzük a Petronas Tornyokat. Egye ez a torony amelyiken Sean connery és Cathryn Zeta Johns a Brilliáns csapdában himbállódzott. (Legalábbis ha emlékezetem nem csal.) Szóval mióta láttam azt a filmet egyik nagy vágyam volt hogy oda eljussak és megnézzem.

A tornyokba fel lehet menni és a hídról lebámulni a semmibe. ehhez sorba kell állni jegyekért. A jegyek ingyen vannak, de csak 1300at adnak ki naponta és 30as turnusokban engedik fel az embereket. az első turnus 9kor indul és jegyeket 8.30tol adnak. Mi mivel volt időnk rögtön oda mentünk és gondoltuk időben sorban állunk. 7.00kor értünk oda és ez fogadott minket:

Szóval nem mi voltunk az elsők :-) volt  már vagy 30 másik ember előttünk.  Ígyhát beállítottuk az esernyőinket a sorba és várakoztunk.
Fentről a látvány nem volt semmi extra. De megtudtuk hogy a Petronas Tornyok a világ legnagyobb ikertornya amit 2 emeletes híd köt össze. És ez a petronas olajtársaság központja. emellett helyet ad még számos ms cégnek és az összes Tervezőnek, mint Gucci, LV...





Aztán elmentünk várostnézni.


Ettünk ilyen gyümit.
Voltunk egy igazi Moszk-ban,a hol ugye rendesen be kellett öltözni, mert az arcdon kívül semmit nem nagyon mutathatsz meg.

Az ott dolgozó úriemberrel olyan jól el sikerült beszélgetni, hogy 1 órát ültünk ott és hallgattuk, hogy miért kell 5x imádkozni, miért kell így öltözni stb. Majd legközelebb igérem leírom ezeket.




Na ezt csak Era kedvéért :-)
Aztán szombat este elemntünk a kínai piacra és vettünk egy két eredeti márkás dolgot :-)
Másnap meglátogattuk az egyik híres Buddha barlangot...
272 lépcsőn kellett felmászni hozzá!


Na aztán ennyi volt a nagy utazás délután mentünk is vissza Singaporeba.
KL szép volt, meg érdekes meg lehetett fincsi maláj kaját enni. Ajánlom mindenkinek hogy nézze meg a Petronas tornyot meg a KL tévétornyot ami nem is tudom hanyadik legmagasabb tororny a világon, de a Torontói a legmagasabb!
Aztán menjetek a kínai negyedbe és vegyetek sokmindent!!!

Friday, November 21, 2008

175

175...

175 mosly van ezen a blogon.

1 év, 365 nap 52 hét és 175 mosoly.
éa ez küzel sem a képek harmada amiket felraktam...

A boldogság jele a mosoly...

Azt hiszem én itt nagyon BOLDOG VOLTAM!!!!!

:-) :-) :-)

Monday, November 17, 2008

Halloween

Szerbusztok kedveskéim!

Gondoltam Kisherceg olvasás közben írok nektek egy kicsit. Ja igen Kisherceg, hát itt külföldön nem sok magyar könyvet lehet találni a könyvesboltokban és így olyan 1 év után kicsit már hiányzik, hogy magyarul olvassak valamit, nameghát amúgy is van egy rakat olyan magyar könyv amit meg nem olvastam vagy már olvastam és szeretek. Ja igen szóval és Q/ mondta hogy van egy internetes könyvtár ahol rengeteg magyar könyv van fent és le lehet tölteni meg kinyomtatni... majd ha eszembe jut a címe idemásolom.

Nemrég volt Halloween és itt az alkalmat kihasználva mindenki beöltözik. nem úgy mint otthon, hogy alig látni valakit az utcán kosztümbe... Itt látni:

Angyalt!

Angyalt ördögökkel:
Angyalt összeégett emberrel:
Mégtöbb angyalt...
Scooby dooby doot! Vagyishogy kettőt:
Aztán meg Mérit a kicsi bárányával!
Hát ez vitte a prímet szerintem :-)
Aztán Jack Sparót:

Bulizni a Supper Club-ba mentünk, ahol csak ágyak vannak..
És aztán mikor jól kibuliztuk magunkat jól hazamentünk!

Monday, November 3, 2008

Prehentien



Mult héten megint kiruccantunk. Prehentien szigetére mentünk Malájziába.
17en 3 autóval vágtunk neki a 11 órás autókázásnak. mint ahogy a multkor JB-ben béreltünk autót és péntek este 12kor már el is indultunk.
Az autóút szokásos beszélgetésekkel az életről, szerelemről, szexről, pasikról, csajokról, istenről, reinkarnációról, vallásokról, álmokról és felelmekről szólt. Adeel vezetett, mi meg próbáltunk mellete virrasztani.

odaértünk, szereztünk egy hajócskát ami elvitt minket a szigetre. Ezen az útón az autón kívül semmi nem volt lefixálva. Mikor odaértünk még szállást is kellett szerezni a szigeten. 

Monszún előtti hétvégén mentünk, tehát a hotelek fele pont akkor zárt be, mert a monszún idején nem naggyon lehet élvezni a szigetet, se bvárkodás, se semmi.
Persze nem paráztunk és a kis csapapt nemsokára elintézte hogy az egyik hotel kinyisson nekünk 4 szobát :-).

Aznap csak hesszeltünk a tengerparton, ettünk, lubickoltunk, élveztük a fehér homokot, a kék vizet és a forró éjszakát.







Másnap meg elmentünk egy hajó úrára ahol lehetett felszini búvárkodni. láttunk megint szép halakat meg koralokat.
Az egyik helyen meg lehetett óriás teknősökkel úszkálni.Ht sz nagyon jó volt.
Mondta a csávó, hogy ha meglát egy teknőst akkor szól mi meg gyorsan beugrunk a vizbe a tekihez.
Hát ahogy ezt kimondta szólt is h it van egy. Hogy negyon lemaradjak róla én is beugróttam de csak maszk volt rajtam és sajna békatalp nélkül eselyem sem volt utólérni az óriás teknőst.
Felülről mondták a fiúk, hogy olyan volt mint a rjazfilmekben, a teknős evez percenként kettőt ay lábával, szép komotosan siklik a vízben mi meg mint a hülyék tekerünk utána :-)

Aztán visszamásztam uszonyért és most már utól is értem egyet akit emg is tudtam simogatni.

Egy másik helyen meg 1 méteres vegetáriánus cápákat lehetett látni. Hát nem mondom,h ogy nem féltem, hiába mondta a csávó, hogy ezek nem esznek húst de akkor is!!!



Saturday, October 18, 2008

Tájföl - csak erős idegzetűeknek

komolyan mondom! Aki nem akar tudni a táj valóságról, aki fél a szaftos részletektől, annak most van 2 másodperce hogy ne olvassa el ezt a bejegyzést!

Ja minden 18 év alatti olvasom most menjen le a boltba 2 sörért apának :-)
Igen kedves szüleim a kisgyerek nem hülye gyerek :-) ha ki kellet mennem valahova tuti valami olyan jelenet volt amit nem láthattam.

No de aki bátor, kalandvágyó, utazási tippeket szeretne tájföldre az helyezze magát kényelembe, hozzon be popcornt, egy pofa sört, addig a többiek közérdekű közleményt hallhatnak:

Lehetett szavazni az interneten, hogy mi legyen az új 200as érmén. Én a Réti boglárkára akartam szavazni de sajna az nem volt... aztán gondoltam a szürke marha is jóféle lehet egy 200ason, de nagy sajnálatomra az se nem volt, így hát maradt a jó öreg lánchíd.

Na és akik visszajöttek a szünetről jöjjön Thailand-i kalandom!

Mult péntek este Muffi, Piotr és én fogtuk a sátorfánkat és nekiiramodtunk Tájföldnek, mégpedig Phuket városnak.
Egy 4 csillagos szállodában sikerült megszállunk, köszönhető Piotrnak, akinek mindenféle kedvezményei vannak mindenfele. A hotelhez egy egész bevásárló központ volt építve, éttermekkel és egy hajóval. Tényleg volt ott egy hajó is.




A szobában olyan fasza zuhanyzó volt, hogy csak egy üveg fal volt a szoba és a zuhanyzó között :-) pároknak tökéletes :-)
Erről van is vidó, majd ide varázsolom, valahova. És ha valakinek még nem keltettem fel az érdeklődését akkor a videón Muffi van ahogy zuhanyzik :-)
(szerintem már most szereztem egy pár embert ak tuti oda megy majd nyaralni... csak várjátok ki a végét!)
video

Aztán lemetünk vacsorázni:
Én csak ennyit ettem :-) na jó nem de a rizs jól nézett ki.
Aztán vásároltunk...
Aztán megittuk amit megvásároltunk és elmentünk a táj éjszakába.
Talákoztunk egy Libanoni nászutas párral akivel együtt töltöttük az estét.

És hogy mit is csináltunk pontosan? Na ez a kemény!
Szóval tájföld híres a mindenféle nem, fajú szexuális életről. Szóval ahogy mi kiléptünk a hotelből és a bárok felé vetük az utunk rögtön oda is jöttek hozzánk hogy akarunk e show-t látni? Hát hogy a viharba ne akarnánk már! Piotr rögtön megkérdezte hogy Ping pog show van e, azt mondták igen. Ekkor ugyan nekem foggalmam sem volt pontosan mi lehet az, szóval bementünk. Vettél egy sört és egész este nézhetted a show-t. Az elején csak simán lányok táncikáltak félmeztelenül a rúdnál. Well, oké de akkor jöjjön a show ha már itt vagyunk. És akkor jött ő, a tapasztalt jány. Rögtön azzal kezdte se video se fénykép... szóval mindenkit el kell keserítenem aki e fajta ínyencségre vágyott.
Szóval jött a lány kipotyogtatott 3 pingpong labdát egy pohárba... Nem nem a fenekéből... igen onnan...
Hát azt még megértem hogy hogy ment be, nade ki... én méh ehhez kicsi vagyok .-)
Aztán gondoltuk ez valami, de nem ez semmi nemvolt. 
(Mégegyszer megjegyzem nem kell tovább olvasni csak az erős idegzeteknek :-))
Szóval jöt a lány mégegyszer is kihúzott agából valami zsinórt amin tük voltak. Ezt onnan tudjuk mert felszúrta ket egy hungarocelra... De most komolyan.. tűk..... hát nem látom el sem hiszem... de láttam...
És itt még nem ért véget a móka de a töbit már nem merem leírni, majd akit érdekel eélmondom skypon :-)
De ne izguljatok senki nem sérült!
Aztán továbbálltunk egy szórakozóhelyre aztán egy másikra ahol odaültek az asztalunkhoz szimpatikus lányok...
Lányok?


Hát nem egészen. ehát ez tájföld, tele ladyboyokkal, akik néha jobban nők mint a nők.
Akinek nem tetszik ne enjen oda. egyébként nincs velk semmi baj aranyosak. És ne akarnak feltétlen kikezdeni veled.

Aztán kiderült h a Libanoni ismerőseink is ugyanabban a szállodában laknak, aígyhát meghívtak minket egy kis usziklásra, mert a szobájuk a medencébe nyílt. Kezdődött egy saját yakozzi-val aztán jött a nagy medence.
Aztán ezzel véget is ért az első nap és 5 órakkor már ágyban is voltunk.

2 óra alvás után kelés és reggeli után indulás a hajóhoz ami 3 óra alatt elvitt minket Phi Phi szigetre.
A megérkezést rögtön gy medence melletti hányással kezdtem :-) asszem a 3 órás hajóút a 2 óra alvással és az előző esti bulival nem fért össze. Aztán mondta a szállodás gyerek h ne izguljak gyakran előfordul... hát gondodlom minden héten a medence mellé hány valaki... Na de miért kellet a medence mellé rakni a WCt? Rohantam én oda mikor lesálltunk a hajóról, csakhát nem értem el addig.

Na midegy. megint sikerült egy 4 csillagos szállodában laknunk a tengerparton.







Aztán vacsorázni egy csodálatos helyen voltunk a Friss Tengeri Cigány étteremben. :-)
Tehát aki szeretne friss tengeri cigányt enni annak mindenkép ajánlom a helyet :-)
Az angol tudás hiánya. Biztos nem ilyen értelemben szénták ezt az étterem nevet.

Bár magukat cigányoknah hivták. Ezt a következő putrit ábrázoló kép is tanusítja.



Aztán elmentünk hajókázni.
Búvárkodtunk is.
És voltunk a Parton ahol a Part cimű filmet forgatták Leonardóval. Sajna közelebbi képet nem tudtam csinálni mert úszni kellett a szigetre.. Mindig arról álmodtam h milyen jó lenne eljutni arra a szigetre és most tejesült. Bár be kell vallanom nem volt szebb mint Malájzia.





aztán utólsó este sikerültmegint egy 4 csillagos szállodában megszállni.
Ahol lehetett a vizben ülve egy bárpultnál enni inni.



Hát kb ennyi fért a 4 napba.


Monday, October 6, 2008

Kínai nyelvlecke kezdőknek

1. Lecke - Hello

Helló - Ní háo (ejtsd NYÍ HÁÓ)
Hogy vagy? - Ní áo ma? (ejtsd NYÍ HÁÓ MA?)

Na gondoltam bávítem a kínai nyelvtudásotokat 0ról 0,1 re :-)
De ha mindig írok valamit és azt ti meg is tanuljátok akkor ha kínába vándorolok jövőre,a mi elég gyanus, akkor már megtudtok szólalni kicsit.

asszem tartozom az Ipoh-s utazásom beszámolójával. Pár hete meglátogattuk Nicol szüleit Malájziában, Ipohban. Kb 10en mentünk egy péntek este. A vicces csak az volt, hogy azok érkeztem meg utóljára, pontosan 15 percel a busz indulása előtt, akiknél a jegy volt, vagyis hogy csak lennie kellettt volna. De nem találták. Szóval olyan 5 percel az indulás előtt sikerült meggyőznünk a busztársaságot, hogy aza 10 hülya ki itt este 10kor a buszra vár az az a 10 ember akinek a buszon kellene már lennie. Szóval rendesek voltak és már zötyögtünk is Ioh felé.
Csak hogy lássátok, hogy egy 8 órás busz utat kényelesen is el lehet tölteni, saját DVD lejátszóval, hátradülthető székkel...



Az eltünt jegyek :-)
Aztán mikor odaértünk etünk a híres Ipoh-i csirkelevesből, ami nekem nem igazán jött be mert olyan nyers csirke íze volt.



Aztán elmentünk az egyik híres Buddha barlangba. Vagyishogy barlangba ami ilyen imádkozó helynek volt kialakítva, Buddha szobrokkal.
Bogica kedvenc édessége. Glutinus rizs mogyóróba hempergetve.

Ne etesd a majmokat, meg a Bocákat :-)

Szép kép. A két jóbarát.

Ez a gyümölcs a Jack fruit. Belül kisebb sérgés darabok vannak, aminek az íze a duriánra hasonlít. Meg a kinézete is, de nem az.
Ez egy hatalmas narancs féleség aminek az íze is a narancsra meg a grapefruitra hasonlít.
Maláj édességek:
Ez az úgynevezett Claypot rice,a mit ebben a cserépizében főzik, szóval olyan kicsit füstös, néha égett az íze, szóval nekem ez sem jön be. Bár az eddigi Claypot rice-ok között ez volt a legjobb.
Ez pedig egy másik Buddhás barlangban volt, ahol Natashával imádkoztunk. Vagyis csak imitáltuk.
Csoportkép.
Aztán kreatívoskodtunk.
Ez nagyon eredeti kép, de csak játszási.


Aztán ennyi. Hazamentünk.

Monday, September 22, 2008

Melaka

Két hete az új gyakornokokkal elmentünk Melakára, Malájziába.

Piotr-nak köszönhetően egy 4 csillagos szálodában töltöttük az éjszakát, mert az apukája cégénél sokat utazgatnak az emberek és mindent Piotr nevére irat, ezért van egy csomó letölthető pontja a Holiday Inn nevű szállodaláncba.


Nagy látnivaló mondjuk nem volt a városban. Elméletileg történelmi jelentőség, vagy legalábbis a hollandok nyomai felfedezhetők az építkezésben. 



Van valami várrom is meg sok kacat vásárlási lehetősége.



Meg voltunk bulizni is:-)
Muffi, Natalia, Janusz
Ez volt a szálloda előti medence... jajj de szar volt :-)
Papucsot is lehetett venni. ebbe csak az a poén hogy fából van.
enni ugye kellett.
Aztán uszikáltunk

Összeöltöztünk...

Piotr és Annamária, a 2 szerelmes pár :-) Na jó nem Muffinak barátja van, Piotr meg nem a lányokhoz vonzódik.
Na akkor itt szeretném ezt a meleg témát boncolgatni. Remélem senkinek nincs semmi ellenvetése a melegek ellen mert ha igen akkor nem állok többet szóba vele. De most komolyan Piotr egy édes figura és semmi különbség nincs közte és es más fiú közöt. Értelmes is ő rá mondhatom hogy ő egy igyzi barát figura lehet. Szóval ők is csak olyan eberek mint mi, és ők is a fiúkat szeretik :-) szóval rossz emberek nem lehetnek!

Na csók és könny!

Sunday, September 14, 2008

Muffi első hete

Na akkor nézzük hogyan teltek Muffival töltöt első hetünk!

Először is elmentünk egy kicist borocskázni:

Aztán Fényképezkedtünk az irodában:
Végre magunkat adtuk :-)
Aztán elmentünk Sentosára és jót pezsgőztünk egy medencében:
Voltunk Ázsia legdélebbi pontján:


Szóval szerintem jól telt! :-)

Friday, September 5, 2008

Az élet nagy kérdései

Mikor eldöntöttem, hogy jövök külföldre, az már egy jól átgondolt, régi vagy volt. Csak az nem volt biztos, hogy merre lesz  a menet.
5 hónapot vártam hogy kapjak egy ilyen állást egy remek országban. Persze az az 5 hónap lassan telt és akkor még nem tudtam, hogy milyen jól is fogom magam érezni itt.

Azt hiszem megtaláltam életem egyik olyan országát, amelyben le tusnám élni az életemet. Bevallom a meleg már idegesít, mert vagy izzadsz vagy szétfagysz az airconditól, de emellett csupa kényelem és egyszerűség. Minden egy karnyujtásnyira van, remek kaják mindenfelé, remek shoppingolási lehetőségek,  mindig lehet a szabadba menni, sportolni, lehet utazgatni mindenmerre, medencés lakásban lehet lakni, a világon itt van aaz egyik legkedvezőbb adórendszer, fél órányira van a tengerpart és amúgy is...

Na de hát semmi nem olyan egyszerű, ahogy az kinéz. Mert ugye a drága párom nem kedveli ezt az országot annyira mint én viszont rendkívül odavan kínáért. Már lassa 5 hónapja azon fűz, hogy menjek utána januárban és hát ez elég elgondolkodtató kérdés.
Merthát asszem a DFSnél való pályfutásom a végéhez érkezik, mert hiába szeretné a főnököm, hogy maradjak, azt hiszem ez a hely nem igazán nekem való, mert nem érzem azt , hogy olyan sokat tudnék itt fejlődni, vagyishát fejlődni mindenol lehet, csak nem mindegy milyen áron és milyen gyosan és hogy valaki tanít e a fejlődésed folyamán, vagy magadnak kell vért izzadnod, hogy végre megszülj valamit ami persze ugyse lesz jó... és úgy érzem nem is kapok segítséget ezekben.
Szóval az tuti, hogy melóhelyet váltok, Sidykém meg marad a cégnél, mivel ép most kapott kinevezést, szóval ilyen szempontból érdemesebb lenne Kínába vánsorolni.

Na de hát akkor itt kell hagynom az álomorazágot, és az újjonnan szerzett jóbarátaimat.
Persze ott is vannak emberek, majd biztos ott is szerzek barátokat és legalább Benya is ott van.

És hát ugye mit ér az álomország álompasi nélkül.....

Wednesday, September 3, 2008

Kínai vacsora

Nos akkor jöjjenek a megígért képek a Marche-ből:

Natasha és barátja Riz

Rina és Kush, akik nagyon örülnek egymásnak...
Bocika és a Mascarpones, csokis, epres palacsinta. Próbáljátok ki nagyon finom!!!
Kushal...
Én és Takuya, vagy Takuya és én :-). Ez a kép olyan hivatalos...
Piros tehén:
Jajj de szeretjük!!!!
Na szóval ugye ez a Marchés dolog volt nem is tudom mikor, de a multhéten meg megjött Muffi. Szerdán érkezett és rögtön bele is merültünk a nagy beszélgetésekbe. Csütörtökön is elmentünk együtt iszogatni de előtte én voltam egy céges vacsorán, ahol eredeti kínai vacsora volt. Ami azt takarja, hogy 9 fogásos volt a menü és 2 órán keresztül csak ettünk.
Az első fogás a cápauszony leves volt. Hát gondolkodtam rajta hogy egyek e belőle, nem azért mert nem szeretem a halat hanem azért mert a cápákat sokszor csak kihalásszák a vízből, levágják az uszonyát és visszadobják őket élve a tengerbe, akik szegények ott fulladnak meg, mivel uszni már nem tudnak.
Szóval a jót akaró emberek ugye ezért is tiltakoznak, hogy ez milyen állatkínzás. És hát az is. Szóval gondoltam ém is protestálok és nem eszek belőle. Aztán mondta a kolleganőm, hogy legalább egyszer kóstoljam meg, hiszem ez azért elég nagy ritkaság és az egyik legdrágább eledel errefelé. Szóval megtettem, megkóstoltam.... kár volt, mert nagyon finom volt.
Szóval még jelenleg egy erkölcsi csatát vívok magabna h eszek e mégegyszer ilyet.

És akkor idetűzök nektek egy idézetet erőől a témáról:

A cápák védelmében
Minden évben sok ezer cápa pusztul el, de elsősorban nem a környezetszennyezéstől illetve a strandok védelmében, hanem mert a cápauszony egy igazi különlegesség az ázsiai étlapokon.

Sokan nem hinnék el, ha megtudnák, hogy a cápák is a kihalástól fenyegetett élőlények lajstromába lettek véve. A 350 eddig ismert cápafaj 80%-a kihalásra van ítélve, elsősorban az emberi tevékenységekből adódóan.

A cápák (ős) rokonai körülbelül 400 millió évvel ezelőtt jelentek meg és szinte végigkísérték az evolúciót. Általános jellemzőjük, hogy a vázuk porcokból állnak, akárcsak a rájáknak. Mindenféle méretben megtalálhatóak a világtengerekben, egy tény azonban biztos, hogy semelyik faj sem növényevő, ha a planktonokat az állatok közé soroljuk.

Legnagyobb, eddig ismert egyed a cetcápa, mely elérheti akár a 12-15 métert is. Planktonokat fogyaszt, így teljes mértékben veszélytelen az emberre. A legrosszabb híre a fehércápának van, nem is véletlenül, hiszen ő a vizek egyik legvérengzőbb ragadozója. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ő a vizek "T-rex"-e. A legkisebb cápa, a törpe kutyacápa, melynek nagysága felnőtt korban sem lépi túl a 15cm-t.

Melyek azok az okok, amik a cápák számának drasztikus csökkenéséhez vezetnek?

Első és a legfontosabb ok, a módszeres irtás. Talán kicsit különösen hangzik, de a cápákat ugyanúgy vadásszák akár csak a bálnákat. A cápa uszonyból különböző ínyencségeket készítenek, elsősorban Ázsiában. Kínában a cápauszony leves igen kedvelt, hiszen ajzószerként ismerik a természettudományok. Szingapúrban vagy Hong-Kongban, egy drágább helyen egy fentebb említett levesért körülbelül 100 $ kérnek el. Innen látszik, hogy a cápavadászat még mindig jó megélhetést biztosít a szegényebb rétegeknek. Megjegyzem, Magyarországon is lehet kapni cápauszony levest, főleg a kínai illetve távol-keleti éttermekben. Szerény véleményem szerint a levesek (szerencsére!) soha nem "láttak" cápát, bár lehet, hogy azért mert nem ötcsillagos helyen próbáltuk. Egy ilyen, exklúzív étteremben akár 3-4 ezer forintot is elkérnek egy tál levesért. Természetesen ezzel az információval nem azt szeretném elérni, hogy mindenki kipróbálja hanem, hogy tudjon róla és ha lehet ne ilyesféle "ínyencségekkel" adózzon a kulináris élvezetek oltárán.

Jelenleg az Egyesült Államokban egész területén törvény tiltja a cápavadászatot, mely ugyan nyugati kultúra, azonban az utóbbi években 60-80 ezer cápát gyilkoltak le évente elsősorban keleti importra. Így tilos a cápavadászat a Karib-régióban, Mexikó partjainál, az Atlanti-óceánon illetve a Csendes-óceánon. Tavaly csatlakozott Hawaii is a tilalomhoz, mely eddig a cápauszony vadászok paradicsoma volt, hiszen máshol már rég betiltották a vadászatot.

Idén csatlakozott a megállapodáshoz az AWARE Foundation is, mely a tenger élővilágát hivatott védeni. Ezt a szervezetet támogatja a PADI is, ezáltal több szervezet is összefogott a cápák védelme érdekében.

Sajnos ez még mindig nem elég, hiszen a növekvő környezetszennyezés illetve a fejlődő védelmi berendezések egy csak irtják a cápákat, melyek száma rohamosan csökken és ha a tendencia változatlan marad akkor 50-100 év múlva a 350 fajból talán csak 100-150 marad fenn.


Aztán ettünk bambusz kagylót, amiről majd szerzek fényképet. Sjna erről nem sikerült cikket találnom de elég egy érdekes valami. Úgynéz ki mint egy babmusz, ezért is hívjak így, de közben meg kagyló, a kis hamis!

Ettünk mág 2 különböző féle halat, rákot, garnélarákot, MoonCake-et és még valamiket amire nem emlékszem. De azt tudom, hogy úgy jóllaktam, h még másna sem voltam éhes.
mondták h ez egy tipikus kínai esküvő menü is.

ÉS akkor ugye mi az a Moon Cake (Hold sütemény). most van valami kínai hold ünnep és ezért minden család összegylik az egyik napon és ilyen Moon Caket adnak egymásnak. A tradíció gyökerét meg kutatom!
Így néz ki:

Van több féle ízesítesban, ami csak tetszik.
No találtam valami történetet ide is:

Van egy kínai esemény, amire mooncakek sütésével emlékeznek a kínaiak. Lényeg az, hogy még nagyon anno, mikor meg akarták buktatni a mongol uralkodót Kínában, akkor a felkelők kis sütibe rejtették az üzeneteket, hogy mikor is legyen a támadás és hasonlók.

Noo szeval ez volt, aztán Muffival találkoztunk. Pénteken meg elmentünk az egyik itteni szórakozó helyre, ahol olyan ereszd el a hajamat csaptunk mint a fene! Szombaton így egész nap csak otthon hesszeltünk meg TVztünk.

Muffi és én: (ja én Anca, akit mi csak Ancsának hívunk)



Monday, August 25, 2008

Aug

Hát ahogy az ember elkezdi élni a mindennapokat egyre kevesebb érdekességet tud leírni. Ezzel én is így vagyok. Minden nap ugyan úgy telik. Reggel felkelek, megyek dolgozni, onnan hétközben ált haza, evés, mosás, TV nézés, beszélgetás otthoniakkal aztán alvás.
A hétvégék meg olyan gyorsan elrepülnek. Néha elnézünk valahova S'poreon belül vagy megyünk vacsizni a csajokkal esteleg buli és ennyi.

Tényleg most voltunk egy Svájci étteremben ami úgy néz ki mient egy svájci hegyi kis vendéglő. mikor belépsz kapsz egy kártyát és mikor veszel valamit akkor arra charge-olják föl és mikor távozol odaadod a néninek az ajtóban és fizetsz annyit ami rejta van. Az egész étterem egy piac féleség. Mész körbe és mindenféle ételeket készítenek előtted és amiből szeretnél abból kérsz.
Szóval nagyon kis hangulatos volt a hely és még a kaja is nagyon finom volt. Ja és végre valahára nem kellett a hülye kínai kaját enni. komolyan mondom már hetek óta nem ettem kínait. Inkább főzök és viszek magamnak, vagy maláj kaját eszem vagy elmegyünk valahova ebédelni a csajokkal mert egyszeren nem kívánom a kínait.

Persze egyre jobban hiányzik az otthoni kaja.

Na itt szeretnám qpernek üzeni, hogy a kancsós sör itt is menő, bár azt inkább akkor szoktuk venni ha többen vagyunk és akkor egyszerre kitöltjük, és emelett kevesebbet fizetünk mintha mindenki vett volna egy pohár söri börit.

Ja igen Rina egyik főnöke meghivott minket vacsorázni a minap és megnézni nála az olimpia zárót (Hozzáteszem aki nem tudná, hogy Magyarország 21. helyen zárt 204ból, ami szerintem sép teljesítmény! Hajrá vizi sportok!!!!!!!!) na szóval ezzel az 50 éves, okos bár magányos indiai fickóval voltunk valami eldugott kis nyugati kaját is áruló helyen enni, ahol csak angol sörök voltak. Szóval lehetett jó sört inni. Ja a svájci étteremben is volt jó német sört. Warfstainer, na hát nem is hittem hogy az milyen jól fog esni. mikor az ember megizleli a nem olyan jó sört, akkor rájön, hogy melyik is a finom sör. Na akkor már megjegyzem hogy a hőn áhított Heinekkenem sem olyan jó errefelé... vagy másfelé sem???

Majd töltök fel képeket ha nem leszek lusta feltölteni a batteryt.

Barátok. azt mondtam hogy rina maradt az AIESECes éve után és beállt az ABN Amro bankhoz dolgozni? Ami ugye öszeolvadt az RBSel (Royal Bank of Scottland) ugyhogy most ott is nagy átalakulások lesznek. Hazem is gondolkodik hogy marad, Ana is ittmarad a barátjával és Natasha is a párjával. Szóval mostmár rajtunk a sor, hogy kitaláljuk merre tovább.

Na uyge itt kezdtem el gondolkodni hogy akkor hogy is lesz ez a fizetés dolog jövőre, adók meg ilyenek. Mert ugye most tréni munkavállalási engedélyem van de ha rendes munkavállalói engedélyem lesz akkor fizetni kell 20%adót. A cég ez esetben enm fizet utábad semmit. MEg helyetted sem. Na gondoltam ez milyen szívás hogy ilyen sok... de aztán asszem otthon se lene sokkal jobb a helyyzet. Viszont 1,5 év mulva, azaz nekem már csak fél év mulva lehet ideglenes tartózkodása engedélyt kapni, amikor S'poriként kezelnek, tehát 7, 10, 12% adó lusz 20% a nyugdíj alapba, amit x idő után ugy kezelnek mint egy bankszámlát, tehát ha bent van a pénz akkor kamatozik, akkor és anyit veszel ki amennyit akarsz, befektetheted....

Aztán autók. Ha autót akarsz venni fizetned kell 10.000 vagy 20.000 singapúri dollárt. Miért mert az állam le akarja csökkenteni az autók számát a városban. Vannak autópályák is singaporeban, 4 asszem ha arra rámész fizetsz, ha parkolsz az sokba kerül, a benzinért is sírnak de az szerintme jobb mint otthon. De van egy nagyon okos kis kértyájuk minden autóban meg motoron és ha parkolsz vagy rámész a fizetős útra akkor egy masina automatikusan leveszi róla a pénzt. Szóval ez asszem nem butaság. Ja és nem látsz öreg autókat az úúton. Miért mert a 10 éves autókat az állam nagy boldogan megvásárolja neked kedvező áron, hogy ne károsítja a levegőt te meg persze nagy boldogan eladod és veszel egy másikat. Itt ugy is mindenki részletre vezs autót. Az állam meg eladja indonéziának, srilankának....

Na elmélkedni most se nagyon volt időm, de majd legközelebb.
Ja és holnap után jön Muffi!!! Juhééé!!!

Saturday, August 9, 2008

Olimpia és miegymás.

A kedvenc sorozataim egyike a Friends... nem is tudom miért, de egyszerre vicces és tartalmaz szép dolgokat a barátságról. szóval pár hónapja ez ment a TVbe minden nap, de most vége van.... már láttam egy csomószor az egész sorozatot de még is mindig szívesen megnézem.

Más: elkezdődött az olimpia! juhééé!
Együtt néztük a megnyitót Rinával egy Jazminnal és mikor jöttek a magyarok, kenyiak, egyiptomiak meg szingapúriak akkor itt éjjeneztünk. Na mindegy ez akkor vicces volt!
Azóta is lelkesen nézzük amit csak lehet. Ép ma nyert Cseh Laci egy ezüstöt.
Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy a kínaiak kitettem magukért a megnyitóm és ahogy láttam az érmekkel sem állnak rosszul, szóval asszem rendesen felkészültek erre az olimpiára. Bár a kínaik híresek arról, hogy ha valami csinálnak akkor annak a legnagyobbnak vagy a legtökéletesebbnek kell lennie.
Nos erről még majd később is írok.

Most nézzünk egy két képet. Nicollal és Stephanival a McRichie rezervátumban voltunk a mult hétvégén.





Aztán tegnap Sentosan voltunk. Kicsit kikapcsolódni. Mikor megérkeztünkelmentünk a Lepke múzeumbamentünk, hogy kicsit kultúrálódjuk is.
Na itt voltak mindenfle lepkék kiállítva, különbözö méretüek és szinűek és meg a térképen is be voltak jelölve hogy melyik lepkét hol találod.
Aztán voltak különböző bogarak is ugyanígy kiállítva. Cserebogár, csótány, skorpió stb.:
És bizony magyarország is ott volt a ki lepkéivel!
És itt egy valaha élő skorpió:



Emellett volt egy elkerített rész ahol ott szárnyaltak veled a pillangók meg volt egy pár papagáj is. Hogy ezek most smárolnak vagy verekednek azt nem egszen vágom...
Jerry. tudtátok, hogy ezek a kék és piros madarak az Amazonas környékéről valók, beszélni is megtanulhatnak és kb 70-80 évig élnek.
Még szemetet szedni is tudnak :-)
Szóval ők tényleg karnyúhtásnyi távolságra voltak.

Vagy még közelebb? :-) Életem első igazi papagája a kezemen. Tök jó volt. Csak simogatni nem lehet őket mert ha kéz megy feléjük az általában kajával érkezik, szóval ha a te kezedben nincs semmi lehet h megcsípik a kezed mert azt hiszik h van benne valami.


Aztán kreatívoskodtunk is...
Na ez igen, az aminek látszik: két élő skorpió rajtam... ezt amúgy csak anya miatt csináltam, (aki nagyon szereti a sporpiókat), hogy el tudjam mesélni milyen volt, bár ahogy a mellékelt ábra mutatja eléggé be voltam ..arva.
És most valami kellemesebb: doggy doggy doggy a tengerparton:

Tuesday, July 29, 2008

S'pore

Ho is kezdjem.

Mindig mikor Jaq blogjat olvasom (akit ti is megtalalhattok a blogom bal oldali partjan) akkor teljesen bemotivalodom, hogy nekem is irnom kell.

Rengeteg minden jut eszembe azokkal kapcsolatban amiket Jaq ir, meg csak ugy altalaba is.

Neha azon toprengek milyen furcsa mashol elni. Emlekszem az elso naopomra singaporeban es a cegnel, remenyekkel telve nyitottan egy uj ismeretlen vilagra. Nemtudtam mire szamithatok. Jo lesz nem lesz jo. Lesznek majd barataim, hogyan tudom majd megállni a helyem, tetszeni fog e egyáltalán ay ország az emberek...

És most hogy már 8 hónapja itt vagyok azt kell mondjam elégedett vagyok a döntésemmel. Singapore nagyon szép ország vagy város :-) mindig meleg van, bár ez egy idő után unalmas és a nagy páratartalom miatt az ember megunja hogy mindig izzad, de még mindig inkább itt élek mint az Antarktiszon. Aztán meg nagyon jó hogy mindenfééle ennivalót megtalál az ember itt. Kínait, iniait, malájt, itáliait, nyugati kaját és aránylag normális árban. És nem zárnak be 8kor vagy éjfélkor. Hajnali 4kor is rengetek helyen tudsz étkezni.

Aztán az ország nagyon rendezett mindig tiszta, az emberek ügyelnek is erre, nem szemetelnek, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy nem lehet rágózni, vagyis azt lehet csak rágót nem lehet kapni, na jó most már a gyógyszertárakban van orbit, de itt a szingapúri azt se tudja mi az.
Mondjuk azt hittem, hogy ez mennyire fog hiányozni és emiatt hoztam otthonról egy csomó rágót és rá kellett jönnnöm, hogy nem is rágózom annyit mint gondoltam hiszen még mindig van egy csomó zacskóval.  Téliszalámit is hoztam, mert hát ugye az sincs itt. Na jó ez nem igaz, mert a nagyobb bevásárlóközpontban van, de az nem a jó kis Pick szalámi. De ezt nem tanácsolom senkinek, mert mivel sokat hoztam lefagyasztottam, de kiolvasztva még a Pick szalámi se jó.
Kolbásznak viszont nem árt a fagyasztó. Mondjuk nem vagyok valami nagy kolbász evő, otthon is inkáb parizelt vagy pulykamell sonkát ettem, de a kolbi itt jól jön, mikor főzeléket csinálok.
Aztán a zacskós levesek se hiányoznak annyira mint amennyit hoztam :-) persze ebből a paradicsom leves kivétel, mert az mindig elfogy pikk pakk. Mondjuk Mama húslevese meg anya gulyáslevese azért jól jönne!!!! 
Ami hiányzik az a túrórudi, gesztenye püré (amit otthon nem nagyon ettem, de most valahogy megenném), kifli, zsömle, mert itt csak kenyér van, a kefír, mert az itt nincs csak joghurt aztán a jó kis cseresznye meg barack meg eper. mondjuk ezek itt is vannak, de 5x annyiba kerülnek mint a banán. Viszont a jó mangó meg mangó juice az meg máshol fog hiányozni.

aztán az emberek. szeretem hogy ázsiában van kultúra, vannak hagyományok meg tradíciók, ami bvallom sokszor még nekem is sok, de legalább az emberek hisznek valamiben. sokkal nagyobb a családi összetartás szerintem mint máshol. De emelett a szingapúri egy rendkívül unalmas népség.  most hoy megérkezett az új gyakornokom Lengyelből megmutattuk neki Clark Queyt, a szórakozó negyedet. Ahol persze többség külföldi. És kérdezte, hogy hát a szingapúriak hova járnak bulizni. Sehova  mondtam. És ez így van. Elvannak maguknak, nem buizank, nem táncolnak, nem járnak társaságba csak vásárolnak meg esznek meg dolgoznak. Persze a munkában sincsennek nagy álmaik vagy vágyaik, megcsinálják, amit mondanak neki aztán csókolom, mennek haza. Nem véletlenül van ennyi külföldi vezető pozícióban itt.
szóval ez nem valami vonzó része singaporenak. még szerencse hogy rengeteg a külföldi errefelé akik csinálnak valami életet. Nemcsoda hogy nekünk gyakornokoknak nem nagyon van szingapúri barátunk.

aztán gondolhatjátok hogy a kínai az kínai, mindegy hogy szingapúri, amláj, indonéz vagy kíníi kínai, de ez nem így van. minegyik egy kicsit máshogy viselkedik, gondolkodik és éli az életét. Neke van itt kínai ismerősöm, aki kínai, aki maláj, aki indonéz, aki szingapúri, aki brazil és aki kanadai. Mindegyik más és más. Es ezek közül a szingapúrit szeretem a legkevésbé. nem is az hogy nem szeretem csak velük tényleg nem lehet sokmindent kezdeni. Szóval s'pore semmi kép sem a szingapriak miatt jó hely.

Szóval ami s'poreban tart az főleg a jó társaság, mert úgy néz ki hogy Jasmin, Amy, Ana, Rina, Jin és Hazem is marad még köv évben is. Meg a kényelem, biztonság rend és tisztaság.

No mára ennyi, ideje kitolnom az arcom a házból :-)

Saturday, July 26, 2008

INDIA 2

Na szerbusztok. Jöjjön a folytatás.

Az esküvő napján vissza is mentünk Bangaloreba Maysorból. Mivel vacsira értünk oda Siddel elmentünk venni valami harapni valót 15 embernek. Sid szülei nagyon nagylelküek. Mindig mindenki nálunk ebédelt, vacsorázot, regelizett. Jó volt látni hogy van még ilyen család a földön, ahol az emberek önzetlenül szeretik egymást és mindenki azon fáradozik, hogy hogyan tudna valahoy segíteni a másiknak. Az ajtó mindig mindenkinek nyitva áll és emiatt mindenki látogat mindenkit mágha csak 15 percre is.

Másnap volt a vőlegény részéről a fogadás. Kb ez is csak egy szokásos indiai vacsora volt, amire persze meint mindenki kicsípte meagát. Meg aztán volt a szokásos fotózkodás rész és mindenki mehetett haza. Mi Siddel, Alishával és Apachuval (ők Sid apukájánal volt seregben szolgáló társuk lánya és fia. a három család nagyon jóban van és családként tekintenek egymásra, ezért is voltak itt az esküvőn.) szóval velük elmentünk egy bárban ami a 13. emeleten van. Innen jó volt a kilátás a városra. A baj csak az, hogy az új polgármester meg rendőr főnök miatt minden bezár éjfélkor. Régbben ez is olyan város volt, ahol volt élet később is és nem zártak be a bárok, éttermek ilyenkor, de 1-2 éve megváltoztak a dolgok. Persze a helyi fiatalok nagy bánatára. Képzeljétek el, hogy elmentek bulizni és 12kor bezár a bazár..... jajj... az fájna :-)

Kép a vacsiról:

Sajna nem sikerült olyan sok képet csinálnunk mint szerettem volna... Sidet amúgy is le kell kötözni, ha fényképet akar az ember csinálni vele és legalább 5x katttintani, mire mosolyog.

Találkoztunk Sid egyik anyai nagybátyjával Harissal. Vele néha szoktam emailezni, nemrég született kislánya.
Elmentünk egy Bolywood étterrembe, ahol isteni butter chickent ettünk... Ez a kedvenc indiai ételem, br ezt már lehet említettem.


Voltunk egy tetőtéri kávézóban Vinay-al, Sid legjobb barátjával, de persze közös kép vele sincs... Előtte meg vinay szülei hívtak meg minket ebédelni. A lakásük olyan nagymama tipusú lakás, minden nagyon régi, a zülők is elég öregek voltak ahhoz képest, hogy Vinay csak 24 éves. de hát van ilyen. Nagyon aranyosak voltak és az ebéd is nagyon finom volt. Indiában volt az egyetlen olyan élményem, hogy csak vegetáriánus kaja volt ebédre és minden izlett és nem éreztem a hiányát a húsnak. Ok van sok olyan kaja amit anyával csinálunk és nincs benne hús, de ezen kívül semmilyen más konyha vega kajája nem jön be. Sőtt még az észak indiai vega kaja se jó. Szerintem.

Ez pedig egy vacsorán készült Vikram uncle-nál. Ő Sid aukájánal egyik volt katona társa.
Ez pedig az utolsó napon Gajent uncle-éknál. Sid papa (Visu), Boca, Sid mama (Nina), Apachu anyukája (nevet sajna nem tudok), Apachu és Gajent uncle. 
Szóval mindent összegezve nagyon jóle éreztem magam indiában. Isteni volt a kaja, remek volt ennyi kedves emberel körülvéve lenni. bár hulla fáradtan jöttem vissza, mert eza  rengetek reggeli, ebéd és vacsora amit rokonoknál kellett eltölteni kicsit kifáraszttott.
Szóval örömmel nézek majd egy újabb út elébe.

Tuesday, July 22, 2008

INDIA

Tudom tartozom nektek még egy indiai beszámolóval. Bevallom mult héten még a nagy kaland fáradalmait pihentem ugyhogy csak most van időm és energiam (nem energiám most sincs, de már sokan kiváncsiak, hogy milyen volt) leírni.

Szombaton érkezett Sid, együtt töltöttük a délutánt aztán külön géppel repültünk Indiába. Azért külön géppel, mert én fapadossal mentem. De egyszerre értünk Indiába, ahol egy hotelban töltöttünk az éccakát mert a repülő Chinnai-ba ment. Ez egy halász falu indiában, eléggé nevezetes a környéken. Nemhiába halszag volt mindenhol :-) és a vasútállomás teljesen úgy néz ki, mint a Keleti! De komolyan. Le kellett volna fotóznom, de így reggel 6kor is iszonyatos forgalom volt, így jobbnak látam nem túristát játszani, akiből egy szál se volt a környéken :-)
Aztn 5 órás vonat út után (ahol teszem hozzá 5x hoztak reggelit) meg is érkeztünk Bangalore-ba, aminek 2006-tól Bangaluru a hivataos neve az Indiaiak nagy bánatára. Hát igen ez a név sokkal viccesebb mint a régi Bangalore (ejtsd Bangalór), de azért mindenki a jó öreg Bangalore nevet használja. szóval a vonaton hoztak elóször kekszet meg csokit, aztán kávét meg Teát, aztán Gezemüzét, azaz tejbepapit, (asszem ezeket csak anya érti :-)) szóval Cereal-t (asszem normális magyar nevet nemfogok találni most) aztán meg rendes indiai reggelit.
Persze ugye indiában a reggeli az melegétel. Hasonló mint az ebéd, vagyis amikor két éve Sub-éknal voltunk ők északon ugyanazt ették reggelire, mnt ebédre, de Sid-ék kicsit mást. Ettek Chapatit, rotit ami ugye az indiai palacsinta alakú kenyér. ez volt krumplis zöldséggel töltve, vagy eperrel, vagy tojással... szóval eléggé finom volt. Sajna se egy kaja, de még egy rokon nevét se tudtam megjegyezni a 9 nap alatt... szégyen gyaéázat de így van :-) Még jó, hogy az első nap este Sid apukája, meg a család régi fényképeket mutogatott, mert így a következő napokban tudtam hogy beazonosítani a családtagokat. Valahogí ez így nézett ki: És ő ... nemtom Béla, tudod aki a képen a nagy elefántal volt .-) ez csak akkor volt viccesebb, mikor sid apukájának testvérének a fiai süket, vak meg néma majmos fényképére utaltak, hogy tudod ő a süket majom :-)

Na kicsit elkalandoztam, szóval vasárnap meg is érkeztünk Bangaloreba. Hogy bele is kezdjünk a 200 rokon megismerésének rögötn el is mentünk sid apukájának másik testvéréhez, akinek kisebbik fia nősült meg. sid apukájának amúgy 8 testvére van, mindnek van 1-3 gyereke, azoknak mostmár mindnek van felesége és soknak gyereke is. Szóval gondolhatjátok, hogy itt nem 10 emberről beszélünk. És én mindegyikkel találkoztam :-)
Szóval lementünk ebédelni. Rögtön talákoztam vagy 20 rokonnal. És ettünk. Na itt döbbentem rá, hogy ugye ők kézzel esznek, de nem csak a chapatit eszik kézzel, ahanem a pörköltet rizzsel is. Ez bevallom először nagy fejtörést okozott, hogy hogy a fenébe tútjam be a számba a jó kis csirke curryt rizsával, de Szerencsére voltak ott aranyos emberek akik megmutatták, hogy mind az 5 ujjunkat kel hasznáni és a mutatóval bekormányozni a kezünkben lévő kaját. Először egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy kézzel eszem... asszem utóljára 3 évesen csináltam ilyet. persze ők mondogatták, hogy adnak villát meg minden, de nem akartam hülye európai lenni, akinek nem dívik kézzel enni. És ráadásul pár nap alatt tökre megtetszett a dolog. Sokkal élvezetesebb volt kézzel enni mint villával, na meg ráadásul nem ettem olyan gyorsan mint szoktam ami kimondottan egészséges.

Aztán elmentünk fiatalok Hennát csináltatni a kezünkre. Kb 45 percig csinálta csak a két tenyeremre a csaj és 3 órát kellet száradnia, ami azt jelenti, hogy addig nem nyúlhattam semmihez. No sebaj, azért megérte, mert nagyon tetszett .-).
Ezt követően elmentünk nekem ruhákat venni az esküvőre. sikerült is 2 szép indiai cuccra szert tennem pár órás vásárlás alatt. Aztán vére lehetett hazamenni és alukálni.




Másnap ismét a vásárlásé volt a nap. Kellett nekem még pár dolgot venni, mert itt nem illik egy 3 napos eksüvőn 5nél kevesebb új ruhát venni. Mondtam, hogy én nem igényleg annyit, de ebben nem volt érdés. végülis nem bántam.

Kedden mentünk az esküvőre, ahol egy ebéddel kezdtünk, ami a tradicionális pálmalevélen történő evés volt. na így kell spórolni, se evőeszköz se tányér :-) Aztán jöttek a pincérnek nem öltözöt félmesztelen felszolgálók és adtak egy adak valamit a pálmaleveledre ha kértél. Volt itt mindenféle kaja meg desszert.




Aztán a menyasszony meg a vőlegény külö szobába vonult és neünk meg be lehtett menni gratullni, fényképezkedni meg ilyenek,a ztán volt valami ceremónia, aztán átöltöztünk a vacsihoz és vacsiztunk.


volt ilyen szoba, ahova a menyosszony anyukája pakolta a házzasság kezdetéhez kellő konyha cuccokat. Itt ez a szokás, hogy ezt kapjk mint egy nászajándék. Persze azt tudni kell, hogy indiában ugye a szokások, a nyelv és az esküvői szokások is változnak megyéről megyére. Annyira, hogy pl itt senkinek fogalma sem volt a mi oldalunkról (vőlegény oldala), hogy mi történik az egész esküvő alatt, mert a lány 3 órányira arébb lakott :-)
mondjuk ez a nagy tudatlanság rajtam kívül senkit sem zavart. Mondták, hogy itt az ember nem azért jön esküvőre, hogy figyelje mi történik, hanem hogy együtt legyen a család és jót beszélgessenek meg egyenek.

Anap este Sharit viseltem (amit szerintem nem így kell leírni de mindegy), tudjátk ez a tradiciónális indiai hacuka. Az idősebbek minden nap ezt hordják. Bevallom nagyon jól éreztem magam benne, de azért minden nap nem viselném, mert kicsit macerás viselni.
Apuka:

Anyuka, Boca, Manisha a vőlegény egyik fiútestvérének felesége és még valami rokon.


Másnap a reggeli is közös volt, aztán elkezdődött az esküvő. na itt tényleg senkinek fogalma sem volt, hogy mi van. Az esküvő ment a szinpadon. Persze aki a szertartást vezette, az Sanskrittül beszélt, tehát még érteni se lehetett, hogy mit mond, ez ugye az ősi indiai nyelv. Mi meg lent ültünk a szinpad előtt. Persze fel lehetett menni, ott is volt pár szék. Az egész esküvő alatt mindenki mászkált és beszélgetett.
Voltak játékok is, mint például virágfüzért kellett a másik nyakába rakni, és aki előbb rakja a másik nyakába lesz a főnök a házassában. meg ilyenek. Az idősebbektől megtudtuk ez azért van, mert régen ugye megrendezett házasságok voltak, ahol a pár az esküvőn látta egymást először és így akarták őket összeszoktatni egy kicsit.







Na ezt akkor hagyom emészteni és majd folytatom nemsokára.
a helyesírási hibákat nem javítom ki, mert túl fáradt vagyok, hogy átolvassam :-)

Wednesday, July 16, 2008

Buli a folyóparton

Nos akkor jöjjenek egy következő esemény képei.
Ez az egyik hétvégén készült, mikor Grahamnak volt a búcsúbulija és emiatt elmentünk egy baromi puccos tengeri herkentyűs étterembe, ami a Szingapúr flier alatt van, tudjátok ez a világ legnagyobb óriáskereke... még... mert ugye kína most épít egy mégnagyobbat!
merthát ki más építene valami nagyot ha nem kína...

Bence marad kínában dolgozni.. gondoltam megosztom veletek e hírt. Tehát az biztos, hogy vezet még utam kínába a közeljövőben. Vagy hosszab vagy rövidebb időre... merthát ugye a gyakorlatom hivatalosan fél éves lett volna de aztán kaptam egy szerződést december végéig, aztán az ugye még arrébb van de asszem utána sem szándékozom hazamenni, hanem inkább valamerre errefelé tengetem majd mindennapjaimat továbbra is. Ha minden jól megy akkor végre valahára Siddel közös fedél alatt.

Na és akkor jöjjenek a képek:
Graham és Cecilia

A vacsin én csak ennyit ettem :-)
... vagy ezt?
A nagy csapat balrol jobbra fentről: szőke csaj, Cecilia, Hazem, Luuk, másik szőke csaj, barna csaj, Natasha, Boca, Graham, Maja, Amy és valakinek akinek ha meggebedek se jut eszembe a neve.

Kitaláltuk a legjobb szombat esti programot. Vettünk egy két sört az itteni 7/11 éjjel nappali üzletláncba és kiültünk a szigapore folyón lévő hídra. ez direkt úgy van kialakítva, hogy lehessen rajta ülni.
Hazem a lányok lábai előtt hever:-)
David, aki nem kínai, vagyis kínai származású kanadai. komolyan mondom több kanadait ismerek, aki nem kanadai mint aki igen. Na ezt jól megaszontam! Szóval az ő szobájában éltem, mikor megérkeztem ide. Na persze ő akkor nem lakott benne .-)

aztán meg jót buliztunk... azt hiszem ilyen jót még nem buliztuk itt!


Tuesday, July 15, 2008

Fényképek

Tudom hogy régen írtam és ennek az az oka, hogy indiában voltam egy hétig :-)
July 5én mentem és 9 napig maradtam. De erről majd legközeleb, ha már kipihentem a nagy utazás fáradalamait :-)

Szóval adiig is képekkel szórakoztatlak benneteket.

Kölykök az irodában rendezvény:





A fönököm kislánya, Clarissa.






Dragon boat verseny:






Jajj de elfáradtunk...
végre partotértünk...
Ezt a sárkányt meglovagoltuk!!

Tuesday, June 24, 2008

Elveszett ember jelentkezik

Hát Muffi nem mondanám, hogy irigyelem az állatkerti élményedet...
sőtt... 

Mult hétvégén amúgy Muffival beszélgettem egy pár órát. Hát nagyon jó érzés volt. Nem csak azért, mert végre ismerős gondolatok szárnyaltak az msn-en keresztül, hanem azért is mert végre volt valaki aki elmesélte mi van azokkat a lusta ismerőseimmel, akik fél év alatt egy Hellót se írtak nekem. Ilyenkor látja az ember, hogy kinek fontos igazán. De ezt lehet hogy már írtam, csak sose olvasom el hogy miket írtam eddig és így nem vágom.

Képzeljétek 6 új AIESECes gyakornokot hozok a céghez. Mármint a DFShez. És ha minden jól megy ismerősök is lesznek közte :-) Szóval mostanában bizi vagyok a sok kis gyakornok interjúztatásával.

Az elmult hét nem csak erről volt híres, hanem két más dolgoról is. Szerveztem egy Hozd a gyerekeket az irodába napot. Ez arról szólt, hogy a nyári suli szünet utolsó napján minden dolgozó hozhatta a kölykét az irodába én meg egész napos programot szerveztem nekik. Volt az elején arcfestés meg lufiból kutya csinálás, aztán egy hülye bohóc, kigyóbűvölő, agyagfigura készítés, Mentsük meg az állatokat előadás és High School Musical tánctanulás.
Az egész nap nagyon vicces volt. És meglapítottam, hogy a kínai gyereket tök édesek... vagy lehet hogy csak régóta vagyok itt? :-) Egész nap összesen 70 darab (bár asszem a gyerekeket nem darabban mérik :-)) 2-13 éves gyerek rohagált fel alá az irodában. A szülők, meg utánuk .-) ez még viccesebb volt.
Na persze voltak a hülye elkényeztetett gyerekek is, akik egész nap nem akartak semmi programra bemenni, csak ültek a sarokban és játszottak a nintendójukkal... Amikor mondtam az annyuknak, hogy nem akarnak jönni, akkor azok csak megrántották a vállukat. Azt nem értem az ilyen minek jön el... játszani otthon is lehet azzal az izével.
Ja vágom miért jöttek, mert volt Fogicsomi (fogadó csomag) tele csokival meg ceruzával... Meg KFC volt ebédre, persze leszerveztem a csirkét is. KFC Chicky meg minden. Táncolták a kacsatáncot a gyerekekkel.. Persze mondanom sem kell, hogy inek a gyerekei nem birták kivárni a kacsatánc végét, hogy megtömhesség azt az IQ-val teli felyüket két öldöklős játék között!
Szóval vicces volt. És fura mód nem féltem a 70 gyerektől... Sőt... azon gondolkodtam lassan nekem is kell ilyen :-) Na azért nem 70!!!!
Azért is jó volt ez az esemény, mer egy csomó fiatal kollegám hozta a 2-5 éves gyerekét nagy meglepetésemre... komolyan olyan 2X évesek és már van gyerekük, soknak nem is csak egy.

Aztán szombaton elmentünk A Dragon boat versenyre. Ez tudjátok a hosszú hajó, amiben kb 20 ember ül, sárkány alakú és a vezető dobolja a ritmust az elején. DFS csinálta a versenyt. Volt három csapatunk és versenyeztünk. Nagyon vicces volt. Sokan nem is eveztek még életükbe se. Nagyon nem különbözik a normális evezéstől, csak mikor te ülsz a 8dik sorban akkor tényleg figyelned kell hogy az előtted ülök hogy eveznek. Na aztán bronzérmesek lettünk... de legálább kaptunk érmét, baseball sapkát, polót DFS logóval  meg ebédet. Nagyon vicces kis nap volt. Ja meg fejenként 40$ DFS utalványt, na azt majd jól elköltöm sminkcuccra :-)

Aznap elmentem Natasához, aki nemrég jött vissza Indiából. Most hogy befejezte a gyakorlatát egy tanácsadó cégnél dolgozik. Főzött nekünk fincsi indiai kaját, aztán végig hesszeltük a nap hátralevő részét.

Na mára ennyi, majd jövök még a képekkel a nagy eseményekről. Csók a családnak!

Sunday, June 8, 2008

Kaja

Egyre többen jönnek, mennek külföldre ismerőseim közül. Szaki jordániába ment 1 hete, Q/ indiába megy augusztusba, Muffi és Dorka is meg Era is lelép nemsoká...

Érdekes dolog ez. mindenkinek nagyon nagyon ajánlom, hogy menjen minnél messzebbre és minnél tovább. fél év már jó, de legalább 1 év. mert ennyi kell ahhoz, hogy igazn elkezd otthon érezni magad, persze az a jó ha már az első nap otthon érzed magad, de fél év után érzed magad igazán otthonosan, akkorra már lesznek igaz barátaid, szokásaid, kedvenc kajáid, helyeid és szokásaid.

Nekem is vannak legjobb barátaim. Rina, akivel lakom. egy hirtelen ötlet volt, hogy kötözzünk össze az előtt, hogy ismertük volna egymást, de hát mindketten azért jöttünk, hogy tágítsuk vilégszemléletünk, de akkor is rizikós volt, de szerencsére azt kell mondjam, hogy Rina az itteni legkobb barátnőm! Nagyon hasonlóan gondolkodunk, megértjük egymást és tudjuk, hogy mindig számíthatunk egymásra. És ez nagyon jó érzés és enélkül nagyon nehéz lenne elviselni az elszakítottságot az  otthoniaktól :-)
Aztán itt van még Nicol, Ana, Amy, Yazmin és Jin akiket midig szivesen látok és jókat lehet velük elenni.

Fiúk közül Hazem az aki nem megy az agyunkra több nap után is :-)
Mert itt van még Luuk meg Axel, de ők hosszútávon nagyon hollandok, vagyis ismerek 5 hollandot, de azok mind egyformák, tehát most általánosítok, hogy ilyenek a hollandok... sokszor túl sznobok... mindig azzal jönnek, hogy dehát ez csak 1 Euró... ja csak 1 euró, vagy baszzus ez 250 FT! Bár külföldön sosem szabad úgy gondolkodni, hogy ez mennyi otthoni buznyák.
Adeel is a barátaim közé tartozik, de nem a lejobb.


Yasmin (egyiptom), Amy (Új Zéland), David (kanada), én, Luuk (holland)
Jin (kína) és Ana (brazil)

Mindig elhatározom, hogy miről fogok írni, de aztán valahogy mindig elkalandozom, na de sebaj, amíg érdekeset írok. Tényleg kiváncsi vagyok, hogy ki olvas, mert Jolánkán, Q/en és Jaqon kívül nem nagyon kommentálnak az emberek, Szóval arra kérnék mindenkit, aki valaha is erre a posztr téved írjon egy hellót (tök jó lesz :-)).

Tegnap képzeljétek lencsefőzeléket csináltam. Nagyon jó lett. Az egyszeri borsófőzelékem után nagyon félve vágtam bele, de a végén jó lett, megetettem vele Rinát, Natashát meg Anat, ja meg Adeelt is, akiről tudni kell, hogy pakisztáni és nem eszik disznot, marhát...
és hát a lencsefőzelékben ott figyelt egy jóféle magyar kolbász.
Az első nyelet után megkérdezte, hogy raktam e bele disznót... akkor leesett, hogy igen :-)
Mondta sebaj, de most szeretne meginni egy liter vizet. 
Érdekes, hogy sosem evett diszót, de mégis kiszúrta az ízét a főzelékben...
Na szóval finom volt, és nem is tartott tovább 1, 1,5 óránál, szóval tiszta élvezet volt főzni, aztán meg enni. Meg is mentettem egy fél adagot holnap vacsorára.

Ja igen, miért is kezdtem el írni, mert elkezdtem olvasni Szaki blogját. Ő most érkezett ki Jordániába és írta, hogy elmenni bevásárolni nem is olyan egyszerű, mint az gondoljuk. És ez itt is ígyvan. Mikor megérkeztem 1 hétig nem vettem semmit. Nemvéletlen fogytam 5 kgot 1 hónap alatt :) aztán az ember kezdi megszokni a boltok berendezkedését, a kenyerek kinézetét a cukros kenyerek csomagolását, a szójatej ízét, az epres tej finomságát. Mostmár otthonosan mozgok. tudom mit szeretek s mit nem. Mióta itt vagyok sokkal több kenyeret eszem, mint otthon. Otthon eltelt úgy hét, hogy nem ettem kenyeret, itt nem telik el nap nélküle. De ezt már mondtam, hogy azért van, mert az ebédek itt nem olyan kalória dúsak, mint otthon és így szükségem van egy jó kis vacsorára. A baj az, hogy ezt a vacsorát este 8 után szoktam megejteni, ami azt eredményezte, hogy azt a leadott 5 kilót vissza is szedtem :-(
Úgyhogy most Rinával nagy fitnesbe kezdtünk... ami azt jelenti, hogy gondolunk a konditeremre :-) Na jó heti 2x csinálunk is valamit, de az nem valami sok.
Ahhhoz képest, hogy mikor leléptem otthonról (így hívom a s'poreba való kivándorlsomat), akor minden nap 1 órát tornáztam. De most csak agytorna van este 8ig.

Basszus, este 11 óra, most zuhanyoztam és izzadok... ez a fránya 30 fok árnyékban... :-)

Na legyen ez elég 2 napra majd még jelentkezem.

Friday, June 6, 2008

Fél év

Ma éppen fél éve vagyok kint...
Érdekes dolgok ezek. Az első 1-2 hónap normálisan telt, de a többi olyan gyorsan elrepült, hogy fel se tünt, hogy már fél éve itt vagyok.

Még mindig nagyon jól érzem magam... élvezem a jó dolgokat, ma is például elkellett mennem a repülőjegyemet későbbre rakatni és sétáltam a zölddel övezett utcákon, tereken...
szeretem a természetet és ezért nagyon élvezem ezeket a dolgokat. Olyan tiszta és friss a levegő a belvárosban, amit még sehol máshol nem éreztem. Kellemes meleg van (na jó nem mindig olyan kellemes). Amúgy érdekes ez, de így fél év nyár után nem bánnám, ha kicsit ősz lenne és lehetne csizmát, meg kiskabátot hordani...
Amúgy is az állandó kosztümös öltözet kicsit untat. Ezért próbálok néha informálisan öltözködni (ami nem egyenlő a farmerral), de sokszor még így is unalmas. nem hittem volna, hogy hiányozni fog a hűvös levegő. A kemény tél nélkül azért kibirom.

Azt hiszim már teljesen otthonosan érzem magam singaporeban. Tudom mikor mit és merre mennyit és ezek jó érzések. Bár ahogy az idő telik egyre jobban hiányoznak az otthoni barátok, család a túrórudi... :-)

Szóval most kezdődik a második felvonás, immár több mindennel a kiskosárban :-)

Thursday, June 5, 2008

Update

Üdvözlet minden olvasónak.
Megint eltelt egy kis iső utolsó jelentkezésem óta. Ennek a szokásos sok meló az egyik oka.
na de hogy mi is törtánt velem indonézia óta, lássuk:

voltunk állatkertbe. Ami nekem ingyé volt, mert van egy elefántunk az állatkertben, mármint a cégnek, vagyis hogy támogatuk egyet, és ezért van ingyen belépőnk.
Láttam nagymacskákat, kis majmokat, ugráló és becegő kengurúkat meg mindenféle jópofa szörős izét:
Hátő az, Nelli az elefánt, vagy mi is volt a neve...

Ő sajna nem beszélt, de igazi volt:
Na ez a kép emúgy meg tök olyan, mitha középen tükröztek volna minket.. nem?
Nem ezt a képet nem egy újságból vágtam ki:





Ne etesd a majmokat:



A kengurú, amúgy tök vicces állat. Ha nem ugrál, akkor nem tud lépni. Az első kettő és a hátsó kettő lábát csak egyszere tudja rakni, amitől ipari viccesek szegények :-)
És ha felágaskodik vagy mit csinál, akkor akkorák, mint én... most vagy ők nagyok, vagy én vagyok kicsi...

Aztán voltunk a szingapore folyó partján koktélozni.
gondoltuk hosszú lesz az este, ígyhát rendeltünk egy kis B52-őt... na nem 52-őt (humor Herold):

amit persze szívószállal kell inni, hogy jobban hasson:
hát ehhez no comment...
Adeel a pakisztáni csodafényképész :-)
Tök mint Hofi...

Parti a köbön Amyvel az Újzélandi, amúgy kínai barátnőmmel:
Hazament az első igazi itteni barátnőm... már lassan egy hete...
Tök fura. Együtt töltesz valakivel 6 hónapot egy idegen országban... szereztek rengeteg élményt és akkor hazamegy. Vagis valószínű megy tovább Genovába mert most ép ott tanul a kedvese... Na ezt mondjuk megértem. Mármint nem azt, hogy ott tanul, hanem, hogy utána megy. Amúgy Irináról, az ukrán barátnőmről beszélek. Olyan rossz, hogy nemtudjuk látjuk e még egymást az életben... Valószínű igen, de garancia nincs rá. És ez a dolog csak sokszorozódni fog. Van arátnőm Kenyából, Braziliából, Új zélandból, kínából, kanadából, indonéziából és malájziából, barátom egyiptomból, fülöp szigetekről, kanadából, indiából, pakisztánból belgiumból, hollandiából, németországból...
kicsi a világ...
de az biztos, hogy ha bármikor az életben utazni tmad kedvem mindenhol találok majd valakit... :-)

Más!
Rég hallottam már felőled Jaq! Írjál, mert az egész családom izgul, hogy mi van veled! Anyum rendszeresen olvassa blogodat, nagyon szereti, ahogy írsz, szóval ne hagyd cserben az olvasóidat :-) Amúgy is halálra izguljuk magunkat, hogy mi van veled, találtál e melót stb!!

Bencuska te meg pakoljál mert jössz szingapúrba, szereztem állást, meg te is Annamária!!
Na asszem mára ennyi... nem vagyok valami kreatív formában... inkább nézek egy kis Private Practice-t.
csóközön

Sunday, May 25, 2008

Indonézia 2

Van még 1-2 kimarast képem, azokat most idetűzöm szoriba foglalva.

Ez a kép a föld alatti bunkerben készült. Ahol odafelé túl unalmasnak találtuk a kijelölt utat, ígyhát visszafelé direkt eltévedtünk.
Mint utóbb kiderült nem lett volna nagy para, ha nagyon eltévedünk, mert be van kamerázva a bunker és a bácsi fentről figyelte, hogy mit össze nem mászkálunk a szűkebbnél szűkebb folyosókon :-)



Na ige, nem is tudom mit mondjak ehhez a képhez. Képzeljetek el egy sötét kisutcát, ahol egyszer csak jön veled szemben egy öregember, tol egy valamit, amiben ég a tűz.
Elkezdtük nagyon bámulni, ígyhát megállt, mosolygott és már vette is elő a kis székét, leült...
Mi próbáltuk kérdezni, hogy mi ez, mit csinál ebben a kocsiban? De válaszkét azt kaptuk, hogy oké oké csinálja is.
Jajj enm kell csinálni, csak tessék megmondani mit tetszik csinálni! - válaszoltuk.
Kétőt, oké, csinálom - felelte erre a bácsi.
Na ennél a pontnál feladtuk a kommunikációt :-)
Sajna a többiek baromira siettek, ígyhát ott kellett hagyni a bácsit, így asszem már sosem fogjuk megtudni mit is ügyködött a bácsi a kocsival benne tűzzel :-)


Csoportkép a kisvirágal:

Ennél a szent pontnél volt földrengés eccer :-)


Ja és a legjobbat még el se mondtam.
Ahogy azt Q/ említette a komentjében Indonézia egy ipari nagy muszlim közösség. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a napi 5 ima. Na ez ugye annyira nem zavarna senkit, ha nem a hangos bemondón csinálnák, amit persze a város minden pontják tisztán hallani. Na az ember még ezzel is együtt tudna élni, ha az első imájukat nem hajnali 5 órakkor kellene elmondani.
Nem hazudok, hajnali 5kor arra ébredtem, hogy halálra rémültem, mert úgy ordították az énekszerű imájukat az emberek.
Mint utóbb kiderült általában fél órát imátkoznak, aztán visszamennek aludni, de mivel vasárnap volt ez volt a gyerekek próba napjuk. Ami azt jelentette, hogy hajnali 5től 8ig kántáltak.
nemtudom, hogy hogyan tudják ezt csinálni minden nap... Ebből is látszik, hogy némely országok még mindig milyen erősen hisznek valamiben, ami összetartja őket :-)
Kár hogy sokan ezt roszz irányba fordítják és esetleges hborút indítanak mindenféle szent indokra hagyatkozva.

Még egy két dolgot megtudtunk indonéziáról. mégpedig, hogy szumátra az egyik olyan hely, ahol a férjeknek több feleségük is lehet.
Bár ahogy ezt elmondták, ez nem annyira népszerű manapság, hiszen csak akkor lehet valakinek felesége, ha el tudja tartani. A férjnek minden nap pénzt kell adnia a feleségnek a számlákra, kajára a gyerekekre...
Tehát ha több feleséged van akkor az többe kerül és ezt nem akarják. És emellett egyenes ágon a nők örökölnek mindent, a férfiak nem kapnak semmit. Ők dolgozzanak meg mindenért :-) Ez nem is annyirra rossz dolog :-)

Szóval Q/ nem, nem tettem szert semmi olcsóságra.Nem nagyon láttam műszak cikkeket a ruhák meg nem az én stílusaim voltak.

Thursday, May 22, 2008

Indonézia

Kínai után szabadon úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk Szumátrát.
Ugye az Indonéziai szigetvilág 4 nagy szigetcsoportból áll: Szumátra, Borneó, Jáva, Celebesz és Új Gínea. Asszem ez 5 volt :-)
Szumátra egy érdekes állatfaj, mert szerintem erről már mindenki hallott, de 1 várost nem tudna megemlíteni benne.

No az ötlet úgy jött, hogy csináljuk valamit május második hosszú hétvégéjén, ami egy muszlim ünnep.
Ok, menjünk el hajóval Indonéziába, ami csak 45 percre van tőlünk.
Fasza. És akkor ott leszünk 3 napot.... Na ez már annyira nem király, mert ahogy hallottuk a város ennyire nem érdekes.
De van ott egy reptér. Ok, akkor menjünk valahova. Ok, repüljük tovább Padangba. Na és ott mi van, hát ott se sokminden, de sebaj, onnan már csak 2 óra Bukittingi. Cool.

Szóval mit tanultunk ma, hogy Szumátrában a turista látványosság egy kisváros, amit Bukittinginek hívnak.
Szombat délután oda is értünk. rögtön egy jóféle vacsorával kezdtük, kókuszos csirke rizsel. Isteni volt. Utána barnacukros rizs, gyümölcsökkel és kókusszal.





Ezután elmentünk körülnézni, milyenek az utcák, volt egy kilátó rész is, ahova lovaskocsoval mentünk fel, voltunk földalatti menedékhelyen, amit a japánok ellen építettek az indonézok.

A kukoricás néni. Tüzön megkapatja a kukoricát, megkeni vajjal, leönti sűrített tejjel és vissszarakja a tűzre... nyami..
Otthon ki lehet próbálni nyársalás közben.



Apa, ezt csak neked!

Meg kell, hogy mondjam, nekem nagyon hasonlított Indiához ez a része indonéziának. Az emberek hasonlón barátságosak, na jó nem annyira, mint indiában, itt is örülten vezetnek, aki nem szokott hozzá az állandó előzéshez,a z itt nemnagyon tud autót vezetni. Az embernek legalább egy pár napig figyelnie kell, hogy milyen sajátos szabályokat alakítottak ki, hogy elkerüljék a baleseteket amellett, hogy mindenki előz mindenkit éllandóan, a motrok minden 2 autó kőztt szlalomoznak, miközben az autó is előz egy másikat. Az hogy jönnek veled szembe is, az már pár nap után fel se tűnik.

Aztán minden baromi olcsó. Egy vacsora, desszertel, kávéval és frissen csavart gyümilével kemény 500Ftba fájt.
Aki túl gyorsan nézett rá a képre, annak elárulom, a baloldali vagyok én :)
A másik szőke  lány Maja a Horváth, Ukrán, Német lány, aki Canadában él :-)
No comment... 

Voltunk egy indonéz táncmulatságon. Másfél órás volt és 40 perc muéva nagyon unalmas volt :-) mondjuk a végére hagyták a jó részét, a tányéron táncolok, aztán széttöröm a lábammal és sok széttört tányérdarabon táncolok és nem vágom meg a lábamat...


Hát ezt esküszöm ki akartam próbálni... Kaki szörp... de inkább besöröztünk...

Mivel ez egy muszlim ország senki nem iszik, emiatt egy sör kb 100-150 Ft volt. Ami Singapore után baromi olcsónak számított. Ezt Grahammel nem hagyhattuk ki, persze eleinte próbáltutk titkolni, hogy iszunk... köztéren...

Ez pedig annyira nem látszik, de akora palacsinta, hogy ketten enm birtuk megenni. Jó vastag és telerakta a muksó banánnal meg csokival megkente vajjal a tetejét, összecsukta és felszeletetle... ja mindezt 200Ftért...


Másnap elzarándokoltunk megnézni milyen is egy rizsföld. El se tudtam képzelni, hogy a rizs termesztés ilyen fontos indonéziában. Mindenki azt termeszti. Érdekes volt látni a teraszokat, és ahogy megoldják a víz folyamatos lefolyását :-)



Rotációs eke... vagy nem?

Na az egész rizsföldes móka után mentünk az esőerdőbe kirándulni, nemcsak azért, hogy elmondhassuk, h
ogy mi már ott is voltunk, hanem mert csupán 1 órányi erdőmászásra található a VILÁG LEGNAGYOBB VIRÁGJA!!!!!
Nem hazudok! 18 hónapig fejlődik és akár másfél méteres is lehet. Mi mondjuk csak egy 60cmeset láttunk.
Mondjuk mégegyszer biztos nem másznék annyit érte. Már mindenem saras volt a végén :-) a cipőmből még most se tudtam rendesen kiimátkozni...
Csőrendszer...
Buffaló, buffaló, buffaló...
Csili ültetvény:


Na ő az:


Fahéjj fa és én :-)
Ezüst csinálós bácsi.





Voltunk Indonéz esküvőn is. A férj meg a feleség egész este bent ül egy feldíszített teremben és fogdja a jókivánságokat míg a jónép kint vigad. Na mondjuk az a vigadás se olyan mint itthon. Eléggé visszafogják magukat.
Mondjuk szerintem azt, hogy mentünk külön élvezték, mert fejenként adtunk nekik egy kis fagyiravalót, szóval a vacsora árát, amit ettünk vissza is adtuk :-)
Minek inánk üvegből, ha van zacskó is meg szívószál...


Tuesday, May 13, 2008

Kínai éjszakák 2

Szóval akkor összegeznéma kínában tett élményeimet.

A kínai kaja nem sokban különbözik a szingaporeban elérhető kínai kajától, ami valamiszint megszokottságot és unalmat is adott egyben. Viszont nagyon hiányoltam a kedvenc maláj ízeimet. Rá kellett jönnö, hogy jobban szeretem a maláj kaját, mint gondoltam. Merthát ugya a szigapúriak 40%a malája származású szóval nem nehéz maláj emberbe vagy ételbe botlani.
Az ő ennivalójuk hasonlít az indiai kajához, amit szintúgy szeretek.
Na de most nem malájzia a téma.
Nem is tudtam mit várjak kínától. Merthát a TVben lehet látni, hogy milyenek az emberek, magyarországon mostmár egyre többet futhatsz össze kínaiakkal, de ezek az élmények ugye nem mérvadóak.
Aztán az első élmeényem a koszos utcákról nem lepett meg, de reménykedtem, hogy nem lesz akkora por, mint gondolom. Mondjuk valóban nem volt annyi, ... sokkal több volt. De valószín a szingapúri Clin tiszta levegőhöz viszonyítva mégnagyobb ellentétet jelent.
Aztán ha az ember a belvárosban jár és és a nagyobb cégépületek vagy bevásárlókp-ok között sétál, akkor már nem lát akkora koszt, de a légszennyezést nagyon nehéz megszokni. Hazajőve S'poreba rendesen az ember érezheti a friss levegőt, mint mikor Pest után kimész az erdőbe.

A kínaiak látványa nem okozott hatalmas traumát :-) mivel szingaporeban is látsz belőlük párat, ugyanis az itteniek 60%a kínai ugyebár (szingaori kínai, maláj kínai, indonéz kínai...).

Kínában sokkal többen járnal szórakozni azt hiszem. Itt szingaporeban is vannak szórakozó helyek, de az árak sokszor gondolkodáara késztetik az embereket. Meg általában külföldiekkel van tele a disco.

Ami még furcsa volt, hogy az emberek nem nagyon foglalkoznak veled. Ha nem értik mit beszélsz, márpedig nem értik, akkor kitérdekel. Nem zavartatják magukat. szerintem ez magyarországon se lehet sokkal jobb. Hiszen sok ember még mindig úgy gondolkodik mint a Párizsiak, ha valaki idejött, akkor beszélje a mi nyelvünket.
Na ez se nagyon ment. Mert ha megpróbáltam kiejteni valamit kínaiul, akkor se nagyon értették :-) És asszem nem is akarták.
Mondjuk itt rá kellet jönnöm, hogy a kínainak is van többféle változata és kiejtése. ÉS a szingaporiak nem ugyanúgy beszélik a kínait mint a kíniak.

Összességében nagyon jól éreztem magam, hisz mindig is szerettem új helyeket felfedezni és azért annyira nem vagyok finnyás mint leírtam, csak ha választani kell akkor.... :-)
Szóval mindenkép visszamegyek még vagy 2-3x, hogy megézzem Sanghai fel nem fedezett rszeit, a kisebb városokat és Peinget.
Az Olimpiára nemhiszem, hogy eljutok, de kitudja, Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Aztán meg tök fura volt Bencével találkozni, valakivel aki ismer, aki tudja hogyan gondolkosz és hogyan fogsz reagálni a különböző dolgokra, akivel összetudtok nézni ha valami furát, érdekeset láttok, mert tudjátok, hogy a másiknak is ugyanúgy feltünt .-) Szóval elhagyni Sanghait nemcsak Sid miatt volt nehéz.....

Üdvözlet a 32 fokos S'poreból.

Saturday, May 10, 2008

Kínai éjszakák

Igen, az is eljött végre, ellátogattam Kínába.

Feledhetetlen élmeny volt. Több ok miatt is. Nemcsak az emberek miatt, vagy a város látvány, vagy csupán a kínai szolgáltatás vagy a az utcák csúnyasága és szépsége miatt.

De kezdem az elejénél.
Akkora tömeg akart Május 1én kínába menni, hogy 1 óra 15 percet kellett sorba állnom csupán a checkin-elésnél. És még utána is vagy egy fél órát, hogy megnézzék a kézipoggyászomat. De voltak akik ennél is rosszabbul jártak és ök 2 és fél órát álltak sorba mindössze.
Na 5 órás utazás után közölte a pilóta, hogy a Shanghai reptér le van zárva, szóval nem ott fogunk leszállni, hanem egy másik városban. ez már akkor gyanus volt, mikor a képernyőn láthattad, hogy csak körrözünk a levegőben és már éppen le kellene szállnunk, de Shanghai még messze van. Persze a bemondás 5 perces kínai szöveg és 2 mondat angol követte. Tehát a mai napig nem tudom, hogy igazáből mi volt a probléma. Persze én már gondoltam, hogy megint it van a madár influenza és nem hogy leszálni nem lehet de majd az országot se hagyhatjuk el vagy 3 hétig... Aztán eszembe jutott, hogy fasza, h máshol szállunk le, de vajon hány órába telik majd hogy sid odaérjen értem ebbe a másik városba. Aztán jobban látam nem idegeskedni emiatt. Ezt jól is tettem, mert 20 perc mulva közölte a pilóta, hogy mégis csak Shanghaiban szálllunk le, csak másik reptéren. Na ez már jobban hangzott. Megkérdeztem a mellettem ülő hapit, hogy milyen mesze van a 2 reptér egymástól, azt mondta 1 óra kocsival. Na az nem para gondoltam. Erre 10 perce megint a pilóta, hogy para elmult, megyünk az eredeti reptérre. Na jó. Bár ekkor nagyon gyanusnak gondoltam, hogy Sid ekkor már útban van a másik reptér felé és mire odaér közlik vele, hogy mégis jöjjön vissza :-).
Na ez így is történt. 1 órás késéssel landoltunk és 1 órás váraozás után megérkezett Sid..............

Ezután Bence lakásához vezettett az utunk, ahol az egyik lakótársa rendelkezésünkre bocsátotta a szobáját.
A nagy izgalom örömére elmentünk hármasban Koreait ebédelni.
A koreaiak egy vékonyabb pálcikával esznek, ami még nehezebbé teszi az evést.


Bencike és Sidike:

No comment


Aztán egy délutáni pihenést követve Sid nagybátyjáékhoz vezettett az utunk.
Hát meg kell hogy mondjam az ő házuk nem igazán emlékeztetett egy átlagos kínai részre. Nagyon szépen berendezett, tele indiai és régi kínai dolgokkal. Nagyon szép ház.

Másnap elmentünk ez egyik bevásárlókp-ba. Kicsit a kínai piachoz hasonlított nem pedig egy átlagos bevsárló kphoz. ÉS mindenhol alkulnod kell, nem is keveset. Vettem egy Police napszemüveget mindössze 2500FTért, ami nagyon eredetinek tűnik, mert a gagyi szeművegek bántják a szememet. Meg még beszereztem egy pár dolgot. A fiúk is vettek mindenféle hasznos és kevésbé hasznos dolgot. Pl vicces napszeműveget:


Vásárlás után az 1001 éjsza étteremben vacsoráztunk. Találkoztam Sid és Bence pár barátjával é eljöttek Sid nagynénjéék is.

A hely azért is volt érdekes, mert voltak hastáncos lányok.
Az egyiknek meg éppen a közönséggel támadt kedve táncolni... Na találjátok ki volt a szerencsés, hát Benya.
A vidót megtlaláljátok a Blogom jobb oldalán pár másik kínai videóval egyűtt.

Szombaton megnéztuk a Jade Buddha templomot Siddel.
Itt miinden kisebb nagyobb Buddha a Jade kőből van kifaragva, amit nemtudok mi magyarul. Ide tényleg járnak buddhisták imádkozni. Lehetett látni az embereket meg hallani ahogy imádkoznak.
Ha kína minden része ilyen szép lenne mint ez a templom akkor nagyn szép lehetne.
Dorka kérdezte mi a különbség kina és india között. Hát ugye mond a 2 országban sokkal nagybb por van az utcán mint egy átlagos európai országban. Ami Szingapúr után nagyon koszosnak tűnik :-) Indiában több kulturát láttam mindenfelé, kínában csak szórakozó helyeket. Indiában mindenki bezsél angolul, kínában senki. Indiában nagyon aranyosak voltak az emberek, kínában bunkók.

Ezzel nem szeretném lehúzni kínát, mert nem azt mondom, hogy egy szar hely, csak más.
Viszont érdekes egy ország és nagyon olcsó. főleg ha valaki Szingaporeban keres. elmentünk a vacsi után egy 5 csillagos szálloda 36dik emeletére iszogatni. Hát ipari szép látvány volt az egész városra. És az árak olcsobbak voltak mint szingaporeban egy átlagos étteremben :-) vicces.
Most már megértem miért szeretnek az németek a Balcsira menni. :-)
Na itt vanna a képek a Jade templomból:


Na itt láthatók a híres labda a labdában faragványok. Akartam venni egyet, de eztán elfejtettem :-)
De majd legközelebb.
























És végül egy kép bencével :-)


Na írjátok meg kommentbe, hogy még mire vagytok kiváncsiak kínával kapcsolatban!

Monday, April 28, 2008

Jaq blogja után szabadon

Emberek, emberek. elfelejtetek kommentálni!!! Ebből arra kell következtetnem, hogy nem olvastok!!
Szóval kedves családom, majdnem családom, AIESECesek, külföldön lévők, otthon olvasók, barátok és mindenki más, lécci lécci írjatok, mert a végén abba hagyom az írást és akkor kimaradtok az életemből :-)

Na végre volt egy kis időm Jaq blogját olvasni a hétvégén. Hát nagyon jól tettem!!! Nagyon élvezem, amit ír, ahogy an ír és azt, hogy egy másik magyar hogyan éli meg az Ázsiai élményeket.

Rengeteg dolgok közös az élményeinkben, vagyik legaább közös alapokon nyugszik.
Meg is motivált nagyon sok minden, amit eddig nem jutott eszembe leírni, de látom, hogy érdemes.
AZ egyik ilyen hogy szerintem jó hatással vagyok a munkatársaimra :-).
Mikor megérkeztem mindig elmentünk kaját venni ls visszavittük az irodába, hogy a 15 fokba eheessünk, mert az jó... márakinek... mert nekem rohadtul nem volt jó. Nem elég, hogy egész nap ebbe a csontfagyasztó hidegbe kell ülnöm, még ebédelni se lehet odakint.
De hát mint már említettem az ázsia furcsa népség... fél a naptól... vagy legalábbis nem megy alá, ha nincs köztük legalább egy esernyő. De az elmúlt hónapokban elértem, hogy mindig kint eszünk!!! Végre fel lehet melegedni!!! Mindig alig várom, hogy kimehessek a jó melegre!!
Amúgy ez félelmetes, hogy az emberek itt mennyire nem emnnelk a nap közelébe. Ezért üres az összes tengerpart meg medence a házunk előtt. Este 6 előtt nem merészkednek ki... még a végén lebarnulnak... nemvicc.
Iparilag küzdenek azért, hogy minnél fehérebb és betegebbneklétszanak. Mint a régi arisztokraták. Akik ugye azért nem barnultak le, mert akkor ugy néznének ki, mint a földmunkások... és hát az gáz :-)
A legviccesebb, hogy otthon mindenhol nyomatják, hogy vegyél önbarnító krémet és 28 nap alatt 3 árnyalatot változik a bőrod.
Na itt ugyan az a cég, ugyan az a reklám, csak 28 nap alatt 3 árnyalattal lesz világosabb a bőrod. Na nem mintha az ő hipó bőrüket kellene még fehéríteni, de hát ők tudják .-)
Én azért minden vasárnap gyúrok a szép barna színre!
Uszikálok, ameddig halálra nem unom magam, aztán tespedek a napon. A sok ázsiai meg ott röhög az erkélyen, hogy az a marha mit csinál a napon :) De sebaj én meg este 8kor röhögök ugyanonnan, hogy az a sok marha mit csinál az éccakában :-)

A kolbászok. Na Jaqu a kolbász problémát én úgy oldottam meg, hogy hoztam vagy 3 rudat meg téliszalámit is. A gépen ugyis hideg van, ezért semi baja nem lesz/lett. Azokat aztán kisebb darabokra vágtam és beraktam a mélyhűtőbe. Minden héten kiveszek egy darabot és párszor jóllakom vele vacsira.
ma meg paprikáskrumplit csináltam rakottkrumplival keresztezve szingapori módra :-)
De legalább jó lett!!! Magyaros íze lett és ez volt a lényeg.
Főztem krumplit vizben (na gondolom, hogy ha ezt nem mondom, akkor sose találjátok ki :-)) na ugyanabban a vízben főztem virslit meg kóbászt, ezt összekevertem hagymával és barbekjú szószal (amit nemtudom, hogy kell leírni ezért legyen csak BBQ innentől) raktam rá sajtot és tejfölt... nyami!!!
Maúgy asszem nagyon előrelátó voltam, mert mert hoztam sok májkrémet meg zaskós levest és magyaros fűszereket. Ezek sokszor nagyon jól jöjjen.
Bár ez nem enyhíti a csirkepörkölt, sóska, mákostészta, bomba nev sütemény, túrórudi, kefír és anya palacsintája, mama kacsája töltelékkel, régi sóderos utáni paprikás keszeg utánni vágyamat.
Anyával gyúrunk hogy Köbüki transzformálja át ezeket, de valahogy mindig elveszik a világűrben.

És igen, az indiai, szingapúri tea. mikor voltam indiba ott ugye tejjel isszák a tejet, megkostoltam, bár nagyon undorodtam tőle. Erre izlett, szóval ott mindig azt ittam.
Hazamentem és otthon is bepróbálkoztam ezzel a dologgal, de valahogy nem lett ugyanolyan íze, szóval inkább feladtam.
Itt szigapúrban megint jöhetett a tejes tea. Imádom! Legjobban a Teh Terak nevezett. Aminak az a titka, hogy magasról öntögetik a teát egyik csészéből a másikba, amig jó habos nem lesz.
A másik titok meg, hogy ezeket a teákat nem tejjel, hanem sűrített tejjel kell inni. Ettől lesz sűrűbb és édesebb!! jajj már megint folyik a nyálam, annyira finom!!!

Na asszem mára enyi lesz, mert szétvet az ideg, merthogy nem látom a képernyőt. Mármint nemtudom elolvasni a betűket olyan kicsik.... Remélem ez csak az ipari fáradság jele, nem az újabb szemromlásnak.

Csók a családnak, legközelebb meg beszámolok egy másik, nagy, zajos és piros országba tett átogatásomról.
Na melyik országról beszélek?

Saturday, April 26, 2008

Zouk

Végre elmetünk bulizni így 5 hónap után másodszor.
A fő indok, amiért nem nagyon járunk bulizni, mert a belépők nem olcsók és sokszor van más programunk, vagy csak fáradtak vagyunk szombat vagy péntek este, merthát máskor a jó munkás ember nem mehet bulizni.

Szoktunk menni éttermekben vagy bárokba, de bulizni nem nagyon.
A hely ahol voltunk az egyik leg felkapottabb helye. 3 termes. Lehet venni jegyet csak az 1. terembe, az 1 & 2 ba és mind a 3ba. fiúknal az első opció $25, a második $30 és a harmadik $35, lányoknak mindez $25. Na rögtön be is mentünk a legpuccosabb szobába, na az tele volt puccos, gazdag európaival, szóval nekem az nem nagyon jött be, meg a zene is elég gázos house volt.
A második szoba RMB volt, de az meg fullosan volt 18 éve kicsit ittas singapori fiatallal. szóval itt a heringes doboz feeling mellet legaláb jó volt a zene. A harmadik helyen meg szintén house, hatalmas terem és mindenféle fajta korú emberek. Viszont ez a fajta house zene akkor jó, ha már annyit ittál, hogy már mindenre eltáncolsz :) És mivel ez az opció nálunk nem állt fenn ezt is hamar meguntuk.
Probáltuk kicsit felhozni magunkat, de amit ők Tequilának hívtak, az kb málnaszörpnek volt jó :-)
Aztán elmentünk reggelizni, ettem jó kis banános sajtos prathát. A banán meg a sajt kicsit túl sok volt együtt, de végülis nem volt rossz.

Pénteken egy tréningen voltam a belvárosban. Ennek külön örültem, mert tudtam egy kicsit sétálgatni a nagy banképületek között. Na ez leírva elég szarul hangzik, de valójában elég szép környék.

Néhány fotó:




Április 22én a föld napja volt. Ennek örömére a cégnel különböző programokat szerveztem. Az egyik az volt, hogy mindenki kinyomtatott egy lábnyomot amire ráírta, hogy ő mit fog tenni a földért aznap. Pl nem használjuk a liftet ésatöbbi.
Aztán elmentünk a keleti partra szemetet szedni. Ez elég vices volt, főleg h farmerbe kellett menni, mert aznap dolgoztál is és a farmer a maximum amit ilyenkor felvehetsz é ráadáskép az egyen pólonk fekete volt, na ez 30 fokban nem volt olyan kellemes. Utoljára akkor csináltam ilyet, mikor divat volt a Martens és farmert, meg Martenst hordtam nyáron, mert kemény voltam... hát most is kemény voltam :-)

Ennek megünneplésére a tengerparton ebédeltünk.... hát igen, az ennyire szar hely :-)
Végre ettem jó kis disznócsülköt!!! Van itt egy muksó aki nagyon jól csinálja!! Jajj már megint csorog a nyálam!!!!
Sajna erről pont nincs képem, csak a szemétszedésről, de majd legközelebb.
A csapat:

A lábnyomok:

Thursday, April 24, 2008

Mindenféle

Éppen az Okosabb vagy mint egy ötödikes amerikai változatát nézem.
A kérdés ez volt:
Ha y=3x és 3x=12 akkor mennyivel egyenlő y?
Hát először nem akartam hinni a szememnek, de mikor a csaj beközölte, hogy nem tudja a választ akkor megértettem, hogy miért volt ilyen könnyű kérdés benne!!!
mondjuk azért sikerült neki $50.000 nyernie.

Na mindegy vicces dolgok ezek. :-)
Amúgy TV nézés szempontjából itt is van AXN kb ugyanazokkal a műsorokkal mint otthon, meg Hallmark is. Aztán van Star Movie, ahol meg nyomatják a CSI-t, Szökést, Lostot emg a többi otthon is nyomatottt sorozatot.
Van Amerikan Idol, ami a Megastarral egyenlő és So you think you can dance, ami meg a Megatánc amerikai anyukája.
Szóval TVnézés szempontjából olyan mintha otthon lenne az ember. Azzal a kivétellel, hogy minden angolul van .-) (kínai felirattal). És aminek nagyon örülök, hogy már nem zavar az angol, mármint az hogy minden angolul van és nincs magyar felirat de még angol se. Az elején nehezebb volt, de most már tök természetes!

Na amúgy ép most eszem otthonról hozott fincsi paradicsom levesemet. Hoztam sok zacskós levest,hogy a nehéz napokon legyen egy kis haza íz is :-).
Szóval ma mondhatjuk hogy nehéz nap a mai .-) na semmi komoly, csak a herbálos csirke rizzsel nem telítette el a gyomromat ebédnél, szóval kellett valamit magamba töltenem a munkahelyen és mivel csak 8kor tudtam haza jönni, így az egyik fönökömnek nyaló kedves ügyfél baromidrága csokoládéjával kellett elvennem éhségemet :-). Ami finom, volt, de mégis csak csoki volt.
Aztán hazafelé gondoltam veszek kenyeret és eszek egy kis májkrémes szenyát vacsirá.
Úton hazafelé elképzeltem ahogy a májkrémes, sajtos kenyér kis paradicsommal szétomlik a számban és átérzem a jó otthoni mindennap elérhető vacsora ízét egy paradicsom kiséretével.
Hazaérve pikk-pakk meg is csináltam a sajtos kenyeret májkrémes szendvicsnek, beleharaptam... és akkor ért a meglepetés.
Na lehet találgatni... Nem a májkrémnek semmi baja nem volt. Nem a kenyér se volt penészes. Más?
Na jó elárulom. A kenyér, ami sajtal volt megszórva a tetején, (mint otthon a sajtoskifli) még ráadásképpen CUKORRAL is meghintették, de úgy rendesen.
Ami nem is lett volna akkora probléma ha magában eszem a kenyeret mondjuk kakaóval, de így májkrémmel és sajtal elég érdekes ízvilágot produkált .-) Először elgondolkodtam, hogy hánnyak e, de miveléhes voltam inkább betuszkoltam az összeset. Sőtt még repetáztam is, na nem mintha olyan hoszzú lett volna a sor, azokkal akik olyan éhesek lennének, hogy cukros-májkrémes kenyeret ettek volna.
ez kb olyan lehetett, mint a mentolos májkrémes vicc. Eddig azt hittem, hogy az egyik biciklis táborban produkált mákrémet ripoval projekt a durva, de nem!
Ez a gyomromnak sem annyira tetszett, hogy ennyi édes izét nyomtam magamba, szóval jöhetett az életmentő paradicsomleves.
Itt azt amúgy se lehet venni :-((((( nagy bánatomra. Mert ez az egyik kedvenc levesem.
Jajj innen jut eszembe megenném már a paradicsomos káposztát, a töltött paprikát és a székely káposztát, szóval anya lécci küggyé receptet!! Úgyis tartozom a fél világnak egy vacsorával.
De persze először csak magamnak csinálok :-)

Na más. Az elmút 2 napban jókat beszélgettem otthoniakkal. El sem tudjátok képzelni milyen sokat jelentenek ezek a dolgok mikor távol vagy mindenkitől.
Volt egy jó vicces beszélgetésem Muffival, Q/-el és Bencével. hát rég röhögtem ennyit, mint az alatt a pár óra alatt még beszélgettünk. Szóval ezúttal üzenem, hogy lehet ilyet csinálni máskor is!!!!

Itt van a tavasz Singaporeban, már reggel 8kor is 30 fok van.
Fasza! Elértük azt a meleget, mikor már hosszúnadrágban a buszmegállóig nem tudok elmenni, úgy hogy ne izzadjak le. De azt mondják nyáron ennél még csak durvább lesz. Lehet a végén szeretni fogom a hullára hűtött irodát, ami 35 fokban kellemes 25 fokos lesz? :-)

Pont ma gondolkodtam el azon, miközben Mesivel beszélgettem, hogy 260an vagyunk az irodában. Hát az minden csak nem családias... Néha hiányzik az AIESEC irodás hangulat, amikor csak 10 max 15 ember van ugyanabba az irodába.
Ebben még az a jó, mikor beszélned kell egy pár emberrel... szaladgálsz össze vissza mint pók a falon. főleg, hogy azért már elég jó vagyok a nevekkel, de azért még nemvgom mind a 260 embert. Szóval mikor meg kell keresnek Wo Lih Wah-t akkor percekig csak a névtáblákat bámulom, hogy ez a 3 szó eggyezik e azzal a 3 szóval :-) Ennél már csak az a durvább, mikor nem találok valakit és meg kell kéreznem a többieket, hogy hol találom Cua Kai Ling-t,a mire közlik, hogy ilyen nevű ember márpedig nincs is. Na akkor nekifutok mégegyszer de annak nem sok eredménye. aztán megmutatom nekik a nevet... na akkor nagy nevetés (néha csak a hátam mögött), hogy az nem Cua Kai Ling, hanem Csua Kájlin. Ja hát igen... én is azt mondtam :-)

Na legyen mára ennyi gyerekek! Ne igyatok mosatlan gyümölcslevet!!!
És próbáljátok ki a cukros májkrémes kenyeret!

Sunday, April 20, 2008

Rawa szigetén tett látogatásunk

Ismét utra keltünk és meglátogattuk malájzia egy közelebbi szigetét: Rawat.
A vélemények megoszlottak, hogy milyek sziget a szebb Redang vagy Rawa.
Hát én nagyon nemtudok választani, mert mind a 2 szigetnek meg van a maga jó és kevésbé jó része.

Pl.: Redanghoz utaznod kell vgy 12 órát autóval. Rawa csupán 3 órányira van.
Redang egy nagyobbacska sziget, ellenben Rawa kis szigetecske 1 üdülővel. Olyan kicsi, hogy 1 óra alatt körbe lehet kajakozni (ezt meg is tettük).
Redang tele van fiatalokkal, Rawan inkább családok voltak 4-10 éves gyerekekkel. Akik egyáltalán nem zavartak minket, csak furcsa volt nem családosnak lenni köztük.
Redangon szinte csak ázsiaiak voltak, Rawan szinte csak európaiak.. akikre én iparilag nem vágytam :-)
Redangon a szállás arában benne volt 3 pipás búvárkodás, aminek nemtom van e hivatalos neve, meg egész nap ingyen udítő, kávé és tea. Rawan semmi.
És ennek ellenére a 2 napos Rawa került annyiba, mint a 3 napos Redang.
Szóval itt most többet költöttünk.

Viszon kevesebb ember is volt, mert kisebb szigeten voltunk. Az emeber rengeteg romantikus helyet tudott találni, mert szinte üres volt a sziget, mert mindig tudtál valahova menni egy két méteres fehérhomokos tengerpart részre, ahol senki nem volt :-), a baj csak az volt, hogy mindenki barát és barátnő nélkül volt itt :-) így aztán nemtudtuk 100%osan kihasználni a sziget adta adottságokat :-)

Na persze azt is meg kell emíteni, hogy mind a 2 szigeten fehér homok, tisztaság és színtiszta kék tenger volt.

De jöjjenek a képek és döntsétek el ti, hogy melyik a szebb:


A kedvenc pálmám:




Koan-nal, akiegy belga rác és egy toborzó cégnél dolgozik.

A Titanicon...
Na jó ez egy tengaprtba ásott hajó... ami tényleg bele volt ásva a tengerpartba :-)







Hát ennyi képem van jelenleg.
Ilyenkor persze mindenki csinál képeket, de aztán meg lusták vagyunk egymásnak odaadni. Legjobb lenne, ha mindenki mindenről csinálna képeket, de sokszor ugye ugy vagyunk, hogy hát ha XY csinál, akkor én most nem.

szóval ide jön még legalább 1 kép. Nemoról. Mert igen, megtaláltuk Nemot .-)
Témyleg olyan növényzetben lakik, mint a mesében és pontosan úgy néz ki. na majd nemsoká felrakom ide a képet.
Ja igen és miért is van erről képünk, hiszen Nemo a víz alatt él. Hát azért, mert ár-apály volt és reggel úgy visszament a víz a tengerbe, hogy teljesen kint voltak a koralok a vizből, meg a halakat is nagyon közelről lehetett látni. Persz emegint megharapott egy kis szemét. Nemtetszet nekik, hogy a házuk közelében ólálkodunk, ígyhát jött és megharapott. Először csak nekünk úszott, meg akart minket ilyeszteni, de valahogy a 10 centijével nem volt valami félelmetes :-)
Erre aztán ő is rálött és más eszközökhőz folyamoddott :-)

Ja igen és a legjobb. Rawan néha medúza szezon van, ekkor nem lehet belemenni a vízbe, mert tele van medúzákkal. hát mi pont a szezon elején érkeztünk így csak elvétve találtuk néhány kissebb barna v rózsaszin medúzát.
mondanom sem kell azok meg megcsíptek... :-)
De hát ilyen ez.
Olyan mint a csaláncsípés, de nem vészes.

Thursday, April 17, 2008

BBQ party

Egy kicsit le vagyok maradva tudom, de most bepotolom a lemaradasom egy darabjat.

Mviel a hazunkhoz tartozik Barbecue is, ezért 3 hónap beköltözés után megrendeztük a házavató Barbecue partinkat.
Vettünk jó sok csirkecombot meg csirka szárnyat, mert az ázsiaiaknak kell a csirkeszárny!!! Tényleg meg vannak őrülve érte :-), pedig azon meg hús sincs.
Aztán Adeel hozott hamburgernek valót, meg nyársrahúztunk bocit, zöldségeket, ananászt...
Csináltunk Yami banánt csokival töltve. Hát az valami isteni, ajánlommindenkinek, h próbálja ki. Még héjjastól végjtok be a banánt hosszába, rakjatok be csokikockát , csomagoljátok alufóliába és fel a rácsra, vagy a parázsra. Nyami nyami.

A buli olyan jól sikerült, hogy végülis reggel kilenckor sikerült is lefeküdnöm :-)


Promótáltam kishazánk jóféle konyakosmeggyét:

Ennyire finom a banán :-)


aztán következő héten megünnepeltük egyik brazil-kínai lány szülinapját.
Egy Timber nevű helyen voltunk, ami egy kis hangulatos élőzenés hely, ahol kilencig egy pizza 2 sör csak 1600FT,a mit itt nagyon jónak mondható, mert 9 után 2 sört nem kapsz ennyiért :-)
És a pizzájuk nagyon jó... nagyon nagyon jó!
mondjuk minden nyugtai kaja (így hívják itt a nem ázsiai kaját) az jó :-).


Sunday, April 6, 2008

AIESEC Symposium

Ebben az évben az AIESEC Singaporeban rendezte meg a Symposiumot, ahova Azsia (éppen melyik régióban van az esemény) cégek HR képviselői összegyúlnek, hogy kapcsolatot építsenek, a régióban lévő fiatal erőforrással kapcsolatos különböző problémákat vitassanak meg és megismerkedjenek az AIESECesekkel közelebbről.

Na hát baromi szerencsés voltam, mert az én cégem is meg lett hívva, és mivel a fönönköm pont nem ért rá ilyenekre csak én mentem el képviselni a céget. Aminek nagyon örültem, mert találkozhattam más cégekkel kaptam sok névjegykártyát és okos ötletet és emelett kicsit visszacsöppenhettem az AIESEC világába.

Hozá kell tenni, hogy S'pore legpuccosabb hotelében volt a rendezvény, ami a 6 csillagos Fulerton Hotel.

Utána az AIESECesekkel elmentünk vacsorázni, ami iszogatásba és hajnali 4ig tartó kareokiba fulladt :-)
Na nézzük kikett hordott össze a zél aznap estére:
Sendy, Maláy MCP és Rina



Abinav, AI volt 2éve, most itt dolgozik a DHLnél. (Dorka... igen, ugyan azt gondolom, amit te!!! :-)

Parthiv. MCP india 2 éve

Richabbal éppen valami fasza számot énekelünk :-) Ő jelenleg AI tag.

Abi és Sherly, aki szintén most AI tag.

amúgy itt a kareokik nem olyan rendszerrel működnek, mint otthon.
Itt kapsz gey ykülön termet, fejenkét 5000Ftért. Ait este 10től hajnali 4ig használhatsz, 2 ital és rágcsa.
Külön TV... szóal érdekes jó is meg rossz is. Az egyetlen hátrány, hogy 5000FT...

Dinner with friends

Ok, szóval szerdán elmentünk egy kis thai kaját enni egy nemmessze lévő étterembe.
A vacsora normális Foodcort áron volt és nagyon finom volt.
És itt még a kiszolgálás is olyan volt a felszolgáló leányzó elmagyarázta hogy melyik maja mit tartalmaz. Szóval mindenkép vissza fogunk oda járni.


Salmannal



Graham és Luuk

Ezt ettem én. Baromi egyszer rizs, tükörtojásal és marha szósszal olyan pörköltösen. Nem véletlenül ízlett annyira :-)



Ez pedig egy maláj, vagyis igazából muszlim desszert. Liszt összekeverve valami anyag összatartóval :-), barnacukor és mellé kókuszreszelék. egyszerű és finom.

Amúgy ahol lakom az a környék a muszlim környék. rengeteg muszlim, ami főleg malájt jelent, de indiai és thai is megtalálható meg indinéz is... mármint étterem, ruhaboltok és főleg muszlimok :-)

Tuesday, April 1, 2008

Balett szingapúri módra

Hát a malájziai utazást nemtudom mikor fogom kipihenni, mert még mindig szenvedek a fáradtságtól. Lehet a sok túlóra is beleszámít ebbe a nagy fáradtságba. Szerencsére a főnököm elment Hong Kongba így van egy kis nyugalmunk... ami annyit tesz betudjuk hozni a sok elmaradásunkat.

Mult szombaton azért kicsit kimozdultunk, mert volt egy előre váltott jegyünk egy itteni balett előadásra.
Giselle in the Park volt a címe és szingapuri balettisták táncikálták a darabot. Fura volt, hogy mindenki teljesen egyformán nézett ki. egyforma magask voltak, fekete haj... bár a darab szempontjából jó volt, hogy hasonlítottal egymáshoz. Bár itt nem nehéz messsziről hasonló embereket találni, de közleről azért ők is különbözőek.

Szóval ez egy szabadtéri darab volt, 5-7 ig lehetett piknikezni a szipad előtt, aztán kezdődött a darab. Jó volt, hogy nem kellett kiöltözni, a szabad ég alatt volt az ember, lehetett enni, inni...
Szóval végülis jól éreztük magunkat. Mondjuk a darab nehézségi foka nem érte el az európai szindarabot, de Irina mondta, hogy ez már csak ilyen, mert ő látott más darabokat is itt meg otthon is és neki is az a véleménye, hogy ez elég kezdő szint volt. De azért jó volt.
És most jöjjenek a legálisan készítet képek:
Brian a született balerina






Sunday, March 30, 2008

Malájzia képek 2.

Itt van még 1-2 kimaradt kép Redangról és a nagy kenuzás elményünkről:






Thursday, March 27, 2008

Malájzia

No, egy kicsit megkésve, de azért beszámolok, a Malájziai élményemről.

Csütürtök este nekiindultunk a nagyvilágnak, taxival átmentünk JB-be, ami már Malájzia, ez kb 25 perc volt, de csak azért, mert hatalmas forgalom volt. Az ünepek miatt mindenki húzott el a fenébe, ja meg most volt a Forma1 is malájziába, amiről sajna csak későn kaptam tudomást, ami azért rossz, mert jegyet 23 dollárért lehetett venni, ami olyan 2800FT és tuti elmentem volna, ha előbb tudom. Szóval egy forma 1es élményért megérte volna, de azért így sem panaszkodom :-)

Szóval JBbe érve, két autót béreltünk és röpke 9 óra alatt oda is értünk, ahonnan a hajónk indult Redang szigetére.
Hát nem egy nagy sziget ez a Redang, de neünk pont elég volt. És így, hogy ünnep volt és elvileg tele volt a hely, se voltka olyan sokan, mint egy átlagos nyári napon a balatonon.
Hófehér homok, világoskék tiszta víz, pálmafák...
Megérkezés

Ez itt Redang szigete:





Jeninnel:

A fiúk..... no comment :-)

Este kicsit megmozgattuk öreg csontjainkat:


Salmannal:

A hétvége után mindenki nagy rajongója lett a SOLOnak. Azt játszottuk 3 napig.


Azt hiszem a 3 nap alatt sikerült egy kicsit leégnem... na jó, nem egy kicsit, így még soha az életben nem égett le az arcom és a nyakam... egy kis bőrcsere...


Szerintem ez egy ipari jó kép lett Adeelrő :-)

Gasztronómia
Ez a kamu RedBull, vagyis eredeti, de mégis más és Tájföldről jött vagy mi.

Na ő meg a csillis cukros tintahal.... hát érdekes egy ízvilága van, de nekem izlik.

Vacsorára mi mást adhattak volna, mint halacskát:

Megettük...

Adel és a tojásba csomagolt tésztás csirke. Eredeti maláj kaja.






A három nap alatt amelett, hogy uszikáltunk a tiszta vízben, röplabdáztunk, kártyáztunk, voltunk kenuzni a nyílt óceánon, ami elég érdekes élmény volt. Amíg elértünk a szomszéd szigetig, addig a csendes vizecskén eveztünk, de miután elkezdtük megkerülni a szigetet, kikerüktünk a nyílt terepre, nagyob hullámok, fekete víz és végeláthatatlan víz elé. NA annyira veszéjes nem volt, mínt leírtam, de kicsit azért félelmetes volt.

Aztán meg lehetett menni búvárkodni, maszkkal meg pipával, napi 2x, ingyen. Mármint benne volt az árban, hogy hajóval elvittek minket olyan helyekre, ahol csak úgy ragadtak a halak hozzánk.
Léptem kettőt a vízbe, felraktam a maszkot, beleraktam a fejem a vízbe és szembetaláltam magam kb 20 halacskával. És mind engem nézett...
Tisztára, mint a mesékben :-)
Ezek a halak nem féltek a 200 embertől, akik egyszerre nézték őket. Vígan uszikáltak, meg ették a kenyeret az emberek kezéből.
Ja és igen, nem utolsó sorban, HARAPTAK!
Most komolyan, odajöttek a kis rohadédok és belénk haraptak...
Annyira nem fájt, de mikor először belémharaptak, kiszaladtam a vízból :)
Merthát én kis naív abban a hitben éltem, hogy a halak nem harapnak :-)
Láttam fél méteres kék halat. Na az is egy félelmetes élmény volt... Ott uszik elótted egy hatalmas hal :-)

Na búcsúzóul képek:
Hú de kemények vagyunk!






Wednesday, March 19, 2008

Hétvégi kikapcsolódás

Multhét után próbáltam kicsit előbb hazaérni melóból és magammal is foglalkozni, de ez nem mindig jött úgy össze ahogy gondoltam.
Csütörtökön elmentünk Adeellel, Jeninnel és Luukkel vacsorázni és megbeszéltük a most hétvégi Malájziai utunkat, Ettünk jóféle indiai kaját. Eddig ez az egyetlen indiai kajálda, ami szerintem jó indiai ízeket ad. A többi inkább mondható Muszlim kajáldának és nem azokkal az indiai ízekkkel dolgoznak, amit én otthon a Nirvana étteremben megszoktam. Persze most joggal gondolhatjátok, hogy mivan ha azok az ízek a nem igaziak?! De nem, azok igazi, finom ízek :-) Végre ehettem jó kis Butter Chicken-t.
Aztán szombaton belekeveredtem az itteni kínai piac esti életébe. Elmentem vásárolni és egy bevásárlókpal szemben volt egy másik hely, ahol szintén árultak minden kütyüt. aztán ahogy beljebb ment az ember meglátta az igazi piac életet. Olyan volt mint a józsón, csak sokkal zsúfoltabb és szűkebb utcákon. Volt itt minden ami gagyi 3ad annyiért, mint az eredeti.
Persze nem vettem semmmit. Singapore amúgy se amúgy olyan drága, főleg ha nem a legmárkásab dolgot akarja megvenni az ember, úgyhpgy inkább takarékoskodtam.

Na meg emúgy is megyünk Malájziába 3 napra és majd ott is megnézzük a kínálatot, mert állt ott minden fele annyiba kerül, mint nálunk. Bár egy túristák által eléggé látogatott helyre megyünk, emiatt biztos minden drágább lesz, mint amúgy.
Na a drágaség is relatív, mert kifizettünk 3 nap, 2 éccakát, napi 3 kajálással és 3 hajótúrával a tengerparton kemény 15.000Ftért.
Na de erről majd a jövö héten, ha hazajöttünk.

Vasárnap még voltunk a Keleti parton. Itt van S'pore egyik olyan helye, ahol lehet Biciklit meg Görkorit bérelni és nyomulni a parton, ami persze normálisan kiépített erre a célra.
Szóval sportoltunk egy kicsit, aztán meg szokás szerint ettünk egyet együtt. Merthát mit csinál a jó S'pori, eszik!
Mondjuk nem utolsó szempontként megemlítem, hogy a tengerparton naplamente után, karibi hangultaban eltölteni egy vacsorát nem is olyan rossz...

Wednesday, March 12, 2008

halika

Nos, azon töprengtem az imént, hogy nem nagyon kommentáltok emberek.
Ez arra enged következtetnem, hogy nem olvastok...
Ami roppant elszomorító, mivel én meg itt töröm magam, hogy bemutassam kisvárosomat és ti meg le sem bagóztok :-)

Szóval tessék írni, hogy mi hogy tetszik, írjátok meg kérdéseiteket az aktuális topikkal kapcsolatban meg hogy miről szeretnétek hallani.

Mert nekem egy csomó minden már természetes itt és szembe se jut, hogy leírjam, de ha megmondjátok mi az ami érdekel titeket, akkor arról szivesen írok még.
Úgyhogy hajrá!

Tuesday, March 11, 2008

Night Safari

Vasárnapi napot egy Night Safarival fejeztük be.
Ha valaki S'poreban jár a Night Safarit mindenkép látnia kell. Ha jól tudom nem sok olyan állatkert van a világon, ami éjszaka is csinál proramokat és beenged embereket.
És nem csak benged, hanem egy külön erre kialakított részen figyelhetik meg a látogatók az állatok éjszakai életét. Vagyis azokat az állatokat, akiket a rendes állatkertben maximum aludni látni.
Itt meg egy természetes környezetben csinálhatják minden éjszakás dolgaikat.

Van éjszakai show is, ahol trenírozott állatokat lehet látni.
Sajnos nemsok képet tudtam csinálni, mert az állatok szeme védelme érdekében sehol nem lehetett vakut használni, és így vaku nélkül nem minden képből lehet látni is valamit.

na de itt van egy kettő. Először is egy kis farkas koma:





Hazem kicsit belelkesedett a denevérekkel töltött 10 perc után. Ugyanis it van egy rész, ahol be lehet menni a denevérek közé. Na persze nem 5 cmes denevérekkel állsz szembe, hanem vannak olyan fél méteresek is. Elég vicces volt, főleg, hogy a többiek nem mondták meg, hogy mi van odabent, csak mikor bementünk szembesültem a sötét, szőrös igazsággal :-)

Monday, March 10, 2008

Állatok tömkelege

Nos, az elmult napokban résztvettem a szokásos minden hónap első péntekjén megrendezendő Tea meetingen.
ez egy ex aieseces teaházában van, ahol este 8-tól 11-ig 5$ért ihatsz teát és játszhatsz mindenféle kínai és nem kínai játékot, mint pl Activity. Most elég sokan öszejöttünk, alig akart hazameni a társaság, na nem mintha haza kellett volna, mert a hely bezárta után nem várt senkit otthon anyuci, de azért csak hazamentünk :-)



Legtöbbeket csak az éjfél utáni extra 50% taxi költség riasztott vissza. Köztük engem is :-), bár be kell vallanom, hogy kaptam egy kis fizetésemelést és egy 1 éves zserződést, tehát még egy évet tuti itt leszek :-).

Na szóval megérkezett Luuk is, a holland srác, aki szintén a DFSnél fog dolgozni a pénzügy osztlyon.

Szombaton meg IT Show-n voltunk, ahol lehetett mindenféle műszaki kütyüt venni kicsit olcsóbban és 26 ajándékkal. Nagyobb volt az ajándékok szatyra, mint az amit vettél.
Laptopot volt a legolcsóbb venni, az emberhez szinte dobálták utána a dolgokat. Főleg amikor már csak az utolsó darab maradt, akkor na még hozzáraktak egy harmadik akkumulátort , meg mittudom én világítós rózsaszín ufót, csak ved meg a cuccot.
Az emberek úgy cipelték haza a plazmaTVket, laptopokat, fényképezőgépeket meg nyomtatókat, mintha ccsak a hétvégi bevásárlst csinálták volna.



Aztán jött is vasárnap, amikor ugyanis elmentünk békát enni.
De most komolyan béka volt. Látszott a kis combocskája :-)
Azt mondták olyan, mint a csirke, de nem... a hús nagyon puha, de nincs csirke íze. ennek inkább olyan semilyen íze van. gondolom ez a jó fűszerezésen múlik.
És ahhoz képest elég drágán adták.
Mondjuk itt a boltban is lehet hámozott békát venni. Csak meg kell fszerezni és megsütni. gondoltam már rá, hogy egyszer kipróbálom, de még nem mertem.
Na és itt a kép alján láthatjátok a kis békákat:

Jejj de fincsi:

Luuk-nek is izlik...



Hát ezután már mehet. Bár inkább mégiscsak maradok a csirkéné.
Fleg meert mostanában olyan éhes vagyok. Mert mondjuk ezek a tésztás kis-csirkés ebédek nem igázan laktatnak. mindig úgy kopog a szemem, miután villámgyorsan betúrtam az ebédem, amikor a többiék még csak a felénél járnak és persze egy kicsit mindig hagynak, mert nem birnak megenni egy normáis adak ennivalót. Azért néznek ki úgy mintha mindjárt összeszakadnak.

Saturday, March 8, 2008

figyelem figelem!

Szeretném mindenki figyelét felhívni a blogom jobb oldalán található Blogok, amiket szeretek fejezetre, ahol különböző emberek blogjait böngészhetitek.

Van akiét angolul, van akiét magyarul.
Újonnan felkerült Jaq Blogja, aki nemrég érkezett meg SriLankára és magyarul osztja meg veletek mindennapjait!!

Másik érdekesség a videók. Végülis csak feltöltöttem a You tube-ra 1-2 videót és ezeket a blogom jobb oldalán, ha rákattintotok a videóra rögtön meg is tekinthetitek

Friday, March 7, 2008

Hétvége Siddel

Hello,
a napok csak telnek, csak telnek. Főleg mikor olyan emberrel vagy , akit szeretsz :-)
Na szóval mult hétvégét végre Siddel töltöttem... 3 hónap után.
az ember azt gondolja, hogy nem lehet kibirni egy long distance párkapcsolatot (és bocs, de most a fenének se jut ezsembe ez magyarul:-)) de aztán az ember magán is elcsodálkozik, hogy mégis ki lehet ezt birni...
Na mindegy a lényeg, hogy leruccant egy hétvégére, megmutattam neki a munkahelyemet, ettünk jó szingapúri kajákat, találkoztunka volt MCPjével, aki szintén itt tengeti mindennapjait. Ittunk 3 liter margaritát. :-)
Komoly, epreset, mangósat meg citromosat.
Nekem mondjuk egy életre elment a kedvem a Margaritától, de a fiúk nagyon élvezték... (női pia :-)).
Bár persze az én ötletem volt a Margarita, aki kicsit ismerik filmes szokásaimat, gondolok itt Gigire főleg, akkor nem kell magyaráznom, hogy honnan jött az ihletés.
Segítek: Margaritát bármikot, barátnőd Madonna..
A fiúk mondták is, hogy le ne merjem őket fényképezni az epres rózsaszin Margaritával, mert rögtön kiröhögik őket indiába :-).
Ezek a férfiak...
Na jöjjenek a képek... igen, nagyon kreatív voltam :-)


Adeel Pakisztánból, Partiv indiából és Sidi


Na és képzeljétek ahol vacsorázni voltunk minden asztal alatt milyen pénznek a fotója volt? Hát a jó magyar forinté!!!

Wednesday, March 5, 2008

Mindenmnapok

Nos az elmúlt hét szintén dolgozással telve telt, nemtudom, hogy ez általános, de olyan fáradtnak érzem magem mindig meló után, hogy sehova nincs kedvem menni és semmit nincs kedvem csinálni.
Na meg itthon is van sokszor mit csinálni. Pl minden szerdán és vasárnap takarítunk. Ez be van osztva, és szigoruan be kell tartani, különben Diana elkezd Mónikát játszani... nagyon durva... és nem akarod felbosszantani :-)
Hetente 1x ablakot kell pucolni. A nappali 4 nagy ajtóból áll, meg van 2 ugyanakkora tükrünk ia és plusz a konyha ablakok.
Azt ugyan nem értem mi a fenének pucolunk ablakot hetente. Bár lehet, hogy csak én vagyok olyan,aki nme igényli az ablakok ragyogását minden nap.
Mondjuk, ha rohadtul semmi dolgom nem lenne,vagy valaki megcsinálná helyettem, akkor nem bánnám, na de így...
Meg pl minden főzés után ki kell pucolni az egész konyhát. Azt, hogy magam után letörlöm a konyhaszekrényt az természetes, de hogy a tüzhelyet is rögtön le kell törölni... nem ér rá hetente 1x. Meg rögtön evés után el kell mosogatnod, amit használtál, különben elmossák helyetted és a szemedre hányják, h nem mosogatsz és nekik kell megcsinálniuk helyetted.
Na persze ez nem mindig működik így, de Diana nagyon dolgozik rajta.
Ezt a problémát Yana úgy oldja meg, hogy simán behord mindent a szobájába és ott tárolja a dolgokat 1 hétig. Nemtudom mi lehet a szobájában, mert itt minden szob ajtaja zárva van, ha benne vagy azért, ha nem meg azért.
Na persze az enyém mindig nyitva van. Én nem vagyok olyan magamnak való, meg Rina se hálistennek.
A többiek ha elmennek otthonról kulcsrazárják a szobájukat...
Igen... ne is monndjatok semmit. Az országban, ahol a büncselekményel száma a legkisebb a világon, ahol van portásunk, kártyával működő bejárati ajtónk, ott bezárják a szobát, hog yha esetleg betörne valaki, ne menjen be a szobába.
Ebből leszűrtem, hogy valószín semmi fogalmuk nincs arról, hogy menyi ideig tart egy ilyen baromi egyszerű zárat feltörni annak, aki igazáz be akar jönni, nam ha az a valaki átjutott ezekez a neházságeken, mint portás csávó stb akor az már nem torpan meg egy csukott szaobaajtónál...

A szóval vanak itt is dolgok, de sebaj, azért nem annyira vészes. Végülis ez csak a mi kényelmünket szolgálja, meg néha lehet csalni :-) (Jajj ez annyra europai, vagy magyar. Keresni a kiskapukat. Ez it nagyon lejön. Nem csak arról van szó, hogy mi milyen rátermettek vagyunk, hanem, hogy hogyan használjuk ki a helyzetet. Pl itt nem kell kosarat venni, ha bevásárolni mész, és olyan konnyű sokszor csak kisétálni , vagy elsétálni a dolgokkal, de mégse fordul meg ez senkinek a fejében.)
Jó egy olyan orszában élni, ahol az embereknek nem kell ilyenektől tartaniuk
Na mindegy szóval Yana mostanában dugdos egy poharat vagy 3 hete.. lehet, hogy az a pohár már mászik :) ez csak azért tűnik fel, mert összes 6 bögrénk van, és 5en lakunk :-) na de így legalább nem gyűlik össze soha sok mosatlan!
Mára ennyi. Jóéjt.

Sunday, February 24, 2008

Szingapur jelenleg

Gondoltam megosztok veletek egy-két hírt S'poreból, S'porról.
Az első, hogy Szingapúr nyerte meg a 2010es Ifjúsági olimpia rendezési jogát,úgyhogy most nagy az öröm itten.
A másik, hogy 1 hete elingult a világ legnagyobb óriáskereke, ami mily meglepő itt található.
Bár nem sokáig lesz ez így, mert kína építi a következőt, de addig is lehet benne gyönyörködni.



Mi még nem jutottunk fel rá, mert még nagyon drága, de majd egy pár hónap mulva már megfizethető lesz nekünk is.

Egyéb érdekesség, hogy S'poreban a kenyér, a kalács és a piskóta fogalma eléggé összeolvadt, mert lehet kapni édes kenyeret, ami olyan, mint a kalács, lehet kapni csokis, kávés kenyeret, ami szintén a magyar fogalmak szerint kalács.
Ilyen kenyérből van zöld is. Ez is édes. Van ilyen süti is. mint utóbb megtudtam ez az úgynevezett Pandan kenyér, amit egy Pandan-nak nevezett zöldségből készítenek. Olyasmi, mint a cukornád vagy mi.
És a lényeg, hogy nagyon egészséges, finom és olcsó (olcsóbb, mint a rendes fehérkenyér.


Mire nem jó, az internet, a Pandan magyar neve Pandanusz, azaz Csavar pálma. Otthon szobanevénynek használják :-)
Pedig ha tudnák milyen finom sötit lehet belőle csinálni!!
(Ja ha a kék szövegre kattintotok olvashattok kicsit erről a pálmáról)

Utazás

Na asszem ideje kicsit beszámolnom a közlekedésről.
Itt a tömegközlekedés is egy sima ügy, mint általában sokminden.
Ilyen kis ügyes buszok járnak eég jó gyakorisággal:



A buszokhoz mindenki ilyen sorokban áll sorba mimdeféle tolakodás, vagy lökdősődés nélkül mindenki. Furcsa, hogy valahol ez müködik, de valóban működik.

A buszokon meg lehet TVt nézni, valódi műsorokkal, nem pedig csak reklámokkal.


A metrohoz pedig ilyen tiszta metro aluljáró vezet:


Minden rendesen kivan írva, hogy mit hol találsz a metró megálló körül.


A metro megállóban nyilak jlzik, hogy hol fog megállni a metro és nyílik majd ki az ajtó. És ténylg ott nyílik ki:


A megállókban ilyen kijelzők jelzik, hogy mikor érkezik a következő metró:

Itt minden tömegközlekedés egy úgynevezett EZ-Link kártyával működik. Amikor felszállsz valahova csak odaérinted a kártyát a gép elé és amikor leszállsz akkor is. És az mehet táskán, vagy péntárcán keresztül is. Olyan jó a rendszer, hogy mindenen keresztül érzékeli. Felszállni csak az első ajton lehet, ezért senki nem csal, mert amúgy is látja a sofőr, hogy ki nem húzta le a kártyáját. Meg itt amúgy se szokás csalni. Ha leszálláskor elfelejtenéd lehúzni a kártyádat, a rendszer automatikusan leveszi róla a lehető legtöbb összeget, mármint a legdrágább út árát. Mert itt, ahány megállót mentél, annyit kell fizetni. Lehet venni bérletet, de az nem nagyon éri meg, mert drága.
Így néz ki a kártya:


Ilyen masinákon lehet feltölteni a kártyákat kpel, vagy kártyával:


A metrokon meg csak akkor enged be a ... hát nem is tudom micsoda... kar, ajtó, izé, hogyha ott is lehúzod a káryádat:


Szóval a tömegközlekedés igazán kényelmes dolog, bár nemtúl olcsó. Havi 10.000FT-ot elkölt az ember közlekedésre, ha nagyon utazgat többet is.

Saturday, February 23, 2008

Bukit Timah

Hát igen,
az elmult hét, csak úgy szaladt. Minde nap túlóráztam 1-2 órát és még így is én voltam mindig az első ember, aki hazament a lányok közül. Persze lehetne túróráért jelentkezni és plusz pénzt kapni, de mivel a kleganőim nem teszk meg nem akarok én kilógni a sorból.
Aztán otthon Novitával megvitattam, hogy náluk se kérnek extra pénzt a Humánerőforrásosok. Bár náluk éltalában csak a főnök marad tovább.
Hát mindennek van hátulütője. Bár mikor minden hónapban 200 kérelmet kel elszámolnom, sokszor negyed óra túlóra után is akkor kicsit idegesítő, hogy én meg nem kapok semmit, de most ez van. Na azért nem fogok a túlórából rendszert csinálni,mert jelenleg annyia nem fizetnek meg.

Szóval minden nap úgy értem haza 11 óra meló után, mint a mosottszar és alig vártam, hogy végre hétvége legyen. Na nemmintha rögtön pihenéssel kezdtünk volna, mert szómbaton Nicolt meg Hazemet bebolondítva elmentünk Szingapur legmegasabb pontjára, ami kemény 163,63 m. Ha az ember túrázni, vagy erdőben sétikálni akar S'poreban, akkor ez az egyetlen lehetőség. Parkok vanak még, mint pl a botanikus kert, de ilyen túrázós lehetőség csak más szigeteken, országokban van. A legközelebbi Pualu Uninban, amit egy fél nap alatt be lehet biciklizni. Szóval reggel nekiindultunk és a négy különböző út közül kiválasztottuk a leghosszabbat, ami kemény 1,5 órát jelentett :-). A csúcson heverésztünk vagy 1 órát, mert kurvára réártünk, aztán visszaindultunk, megnéztünk egy másik utat is, ami egy kicsit lépcsős volt, aztán leérve lemostuk magunkról a túra koszát, itt még cipőkefék is voltak kirakva, ha netán valaki bekoszolta volna a cipőjét a lebetonozott úton. Merthát igen, a fő túraút le van betonozva :-), már meg se lepődöm.
Lent még túrabolt is volt, midenféle túrabakancsokkal, kulacsokkal és egyéb túrakellékekkel. Merthát a 1,5 órás betonutas túrához rendesen fel kell készülni .-)
Megérte elmenni, mert legalább mozogtunk egy kicsit, hálistennek végre megint izomlázam van, hónapok óta először :-).
Aztán valószín nem leszünk rendszeres látogatók, mert 1 óra utazásra van tőlünk a Bukit Timah-nak nevezett rezervátum.
És akkor jöjjenek a képek:


ez egy NICE bicikli kölcsönző, azan egy szép, aranyos kölcsönző :-)

Mint mindenért, a majom etetésért is 500 dollárt kell fizetni.

MAjmócákkal volt tele a park, akik olyan kis agresszívek tudnak lenni, haohy ha kaja van nálad akkor csak simán odajönnek és elveszik. Ezért nem szabad etetni őket, mert már az emberek így is elrontották őket és hozzászoktatták a majmokat, ahogy nem kell félni az emberektől, sőtt ennivalót kapnak tőlük. Ez ugye azért is rossz, mert a majmok leszoknak a természetes élelemszerzésről, és akár éhen is halhatnak, ha nem kapnak az emberektől.

A majmok, akár az emberek:












A csúcson:


Na most ez itt a halálfrankó. Mindenféle ital, sok jéggel alján külöböző gyümölcszselével. Akkora szívószálat adnaak hozzá, hogy simán felszívod vele a zselét is. Nagyon baró. Előtte meg hermetikusan lezárják egy fóliával, hogy ameddig nem akarod kinyitni ne follyon ki. Aikor meg inni akarod, csak beleszúrod a szívószálat:

Ez egy népszer maláj édesség. jégkása tejjel, sziruppal, kukoricával és sok zöldségből készült zselészerűséggel.
Nekem elég bizarr volt főleg a kukorica miatt és aműúgy meg csak egy sima jégdara. szóval szenhiszem, hogy sokat fogok ebből csemegézni.



Este, a nagy túra fáradalmait etézve elmentünk Takuyához, aki most ünnepelte xx. szülinapját.
Ennek örömére megint kitett magáért, mint karácsonykor és Barnekjút csinált. Mondjuk azt, hogy közösen csináltuk :-), volt többféle virsli, csikecomb, csirkeszárny, gomba, tintahal és valami más halféle.


Sajna megint videokat készítettem többségében, de még mindig dolgozom rajta, hogy hogyan tudom ezeket ide felvarázsolni.
Szóval ha valaki nagyon okos, akor megírhatja nekem.

ja igen, barbekjúztunk banánt is. felvágtuk, raktunk bele csokikockákat és felraktuk a rácsra, akkor volt jó, mikor a csoki megolvadt benne. elég jóféle volt az is.
Haza úgy értem, hogy jóféle túra és füst szagom volt :-)

Friday, February 22, 2008

Booca szülinap

Nos, ebben az évben két szülinapi bulim is volt!!!!
Mult szombaton reggel frissen és üdén kipattanva az ágyból elmentem az itteni Review Boardra interjuztatni a kis ügyes klföldre menni akaró S'poriakat.
Ez elég vicces volt, mert most S'pore nem volt az AIESECes exchange jelöltjeinek képzésében élenjáró, vagyis az emberek mindent tudtak az a szervezetről, csak épen 1 fránya percet sem dologztak benne.
Hát jó, mivel ez alapján nem szelektálhattunk, mert most náluk ez volt a divat, azt a kritériumot kötöttük, hogy mindenkinek elkell kezdeni AIESECeznie holnap, csak akkor cseréleődhet el...
Hát majd meglátjuk hogy alakul.
Probaltunk komolyak lenni:

Nahát ez nem mindig volt olyan egyszerű, merthát Nicollal és Kushal nem kellett minket félteni:


Aztán uton hazafelé bevásároltunk Nicollal és a barátjával az esti kínai szülinapi vacsimhoz.
Vettünk fini zöldségeket, amit persze otthon nem lehet kapni, csirkehúst, szülinapi tésztát, amiről azt kell tudni, hogy egy qrva hosszú tészta, ami azért hosszú, hogy hosszú életed legyen.
Aztán a középső megsütötte és az icikepicike meg mindmegette :-)
Szóval Derek, aki főzte:

a tésztát...:


És Novita, a lakótársam, aki az Electroluxnál dolgozik, meg mindmegette:

Na jó, azért hagyott nekünk is .-)

Festettünk pirostojást is :-)
Igen, nemmintha a husvétra készültünk volna, hanem mert a kínaiaknál az a szokás, hogy ha valakinek szülinapja van, az összes vendég eszik egy piros főtt tojást gyömbérrel, meg az ünnepet is. Ez jelképezi az összetartást.
Szóval ez is megvolt :-) És a várakozások ellenére nagyon fasza volt a gyömbéres tojás!!

Aztán csinltunk jó kis tofut szójaszószos, osztrigaszószos, hagymás mártással....
és jó volt....

És akkor jöjjenek a szokásos mindenkit szeretünk képek:
Jeninnel, aki hollandiából telepüét ide kb fél éve.

Kush, Jenin és Ivan

Irina és nicol

Csoportkép:

Szóval volt nagy fejen pörgés, tnci, aiesec táncok is, jóféle magyar pálinka, borocska, én még sosem...
Tehát egy szokásos AIESECes emberek által kreált buli.

Sunday, February 17, 2008

Kínai Új Év

Itt a Kínai Újév olyan felhajtás, mint nálunk a karácsony. Azt hittem ez is csak egy Újév, de ez annál sokkal több.
A kínai újévet hivatalosan 15 napig ünneplik. Hogy melyik nap van az évforduló, az mindig váltorik, de azt nemtom pontosan mitől függ. Ebben az évben Február 8án volt az első napja az új évnek. Azóta a patkány éve van. Jövőre lesz a Tehén éve... igen, gondolom senki nem lepődik meg, hogy én a tehén évéhez tartozom.

Szóval kínába tényleg 15 napig ünneplik az újévet, de egyéb országokban kevesebb ideig. Nálunk a hivatalos újév, csak 2 nap, akkor van szabadság is. persze Ünneplés van 15 napig folyamatosan.
Minden napnak megvan a maga hagyománya. pl az első napokban gyűlik össze az egész család és együtt ünnepelnek.
Ilyenkor kapnak az ember úgynevezett Red Packet -et, Piros csomagot, ami egy piros boríték benne pénzzel. Eredetileg csak az egydülállók kapnának ilyet, de azt vettem észre inkább azért adnak mindenkinek. Legalább 4$-t raknak bele, de van aki 100at is belerak. A cégtől is kaptunk ilyet, milyen rendesek :-), 3 napi ebédem meg is lett belőle :-)
Aztán van olyan nap, amikor egy úgynevezett Ló Hé-t esznek (amit persze nem így kell írni, de ejteni igen) ez egy saláta keverék, amit nagy tálcán lehet megvenni és te kevered össze a dolgokat, van benne, répa, zöldség, mgyoró, fahéj, szezám mag, szezám mag olaj, gyömbér és meg egy csomó minden, amit nem tudok. Na és ezt a család együtt eszi és pálcikával felfelé dobáljék a salátát, és hozzá kívánnak valamit az új évre és az meg majd teljesül.
Szóval elég érdekes dolog.


Aztán van olyan nap, mikor kimennek az emberek a folyóhoz és bambuszlevélbe csomagolt rizst dobnak a folyóba. Na ez azért van, mert volt valami híres kínai miniszter, aki lemondattak , vagy olyan szituációba kényszerítettek, hogy lemondjon, de az ország 1 héten belül összeomlott, erre ez a miniszter látván, hogy a távozása mit okozott a folyóba vetette magát.
Szóval azért dobálják a kaját a folyóba az emberek, hogy a halak ne egyék meg a csávót, hanem inkább a rizset (bár melyik az a hülye hal, aki hús helyett inkább rizst eszik :-)).


A 15. nap meg a kínai valentín nap, ahol az egyedülállók kimennek az utcára és a lányok egy lámpást tartva jelzik, hogy szabadok, a fiúk meg odamennek a nekik szimpatikus lányhoz és elveszik a lámpását és így aztán el is mennek kettesben. Persze beszélgetni :-).
Másik szokás aznap, hogy a facér lányok egy narancsba beleraknak egy cetlit a nevükkel és a telefonszámukkal és beledobják a folyóba (manapság úszómedencébe :-) mert nincs elég folyó) és a fiúk meg kihalásszk ezeket és a nekik szimpatikus nevet felhívjűk.

Szóval mind a 15 napra van valami nyalánkság, sőtt az egész évre megvannak a kis hagyományok.
ezek a dolgok nagyon tetszenek, mert ezek tartják összek az embereket és nem az, hogy most épen kit utáljunk és hol tüntessünk, mert közösen hisznek ezekben és közösen csinálják ezeket a hagyományokat. Szerintem az ilyen dolgok nagyon hiányoznak magyarországról!!!

Pénteken Nicollal, a barátjával és Ivánnal a columbiai gyakornokkal kimentünka Marina Bayre megnézni az újévi ünneplést. Hatalmas tér volt feldíszítve mindenféle piros kínai izével meg kínai jelképpel és patkénnyal, mert ugye most a patkáy éve van.

Ja igen, itt a patkány az néha egér is, mert kb egyre megy, szóval itt most miki egér nagy isten!!! :-) De tényleg!

Persze azért tehenet is lehetett találni:


Emellett rengetek helyen lehetett mindenféle kínai, maláj, indozéz és indiai ételt, édességet...


Ez egy menő zselé iten, mindenki ilyeneket eszik, még vannak olyan italok is, amibe zt belerakják és hatalmas szívószálon szívhatod fel a különböző szinű és ízű zseléket:

Ez az egyik kedvenc édességem, ricinus rizs van a nagy bödönyben, levágnak egy darabot, mogyóróba hempergetik, szétdarabolják és eheted is. Fincsi, meleg és puha :-)



Ezmeg hát frissen facsart cukornád lé vagy mi:


Ő pedig a maláj hamburger lesz: tojást ütnek a serpenyőbe, raknak rá husit, zöldségeket, szószt, összehajtogatják és mehet is a zsömlébe:


Én mint kínai királykisaszzony:


Ő itt meg egy gyümölcs, aminek fogalmam nincs mi a neve. De kemény vékony héja van, szét kell választani és belül van ez az átlátszó gyümölcs egyhatalmas maggal a közepén. Fincsi édeskés íze van.



Akartam feltolteni videokat, de megit agy meg mindig nem megy... nemtudom mitől, mert nem nagyok a fajlok. De azert meg probalkozom.

Gulyás főzés

Nos azt kell mondjam lehet, hogy a borsófőzelék nem az erősségem, de gulyást kimondottan jót csinálok :-)
Na a lényeg az volt, hogy Valentín nap alkalmából a managerek (meg én) főztek fincsi ebédet, meg desszerteket és eladtuk a dolgozóknak aztán a befolyt pénzt odaadományoztuk 2 alapítványnak, mert mi ilyenek vagyunk :-)

Szóval mi mást főzne egy jó magyar jány, ha nem gulyást. Szóval kb 20 emberre csináltam marhából és 10 emberre csirkéből, merthát a muszlimokra is kell gondoni, akik csak csirkét esznek.
Kedden délután elmentünk tehát a főnököm lakására és ott főzőcskéztünk Adelinnel, a munkatársammal. Bevallom eléggé féltem az elején, merthát még nem csináltam ilyet és most ha elrontom, nem önthetem ki, bár végülis ugyse tudják, hogy milyen az íze, de szerencsére nem kellett emiatt izgulnom, mert tényleg fasza lett.

Az meg egy más kérdés, hogy pikk-pakk eladtuk az összeset, merthát voltam már 1-2 global Village-en és így nem esett nehezemre eladni magunkat :-) Amugy tényleg olyan volt, mint egy global Village.

Sajna szagokat nem tudok csatolni, de beszéljenek a képek.





nos, még nem mutattam meg, hogy hol is dolgozom úgyhogy asszem itt az ideje.
Az iroda egy hatalmas irodaparkban van, Szingapúr egyik elittebb részén.
Az iroda messziről:

Az asztalom, itt tengetem mindennapjaimat. Nemrég kaptam meg ezt az új aztalt, ami ugye jó nagy és a többiek mellett van, ami nagy könnyebbség a munkában. Aki szemfüles felfedezheti, hogy nem hagytam ám otthon a tőletek kapott ajándékokat:



Ide járunk minden nap kajálni a lányokkal. Na nem enyi az egész kajálda, kb 20 ilyen kis stand van, de közelebbről fotózva jobban látszanak a dolgok:

Ez egy fincsi hal étel. Előtted főlnek a különböző halacskák:

Adeline és Michelle a kolegáim:

Saturday, February 9, 2008

Otthon

Szóval három hetet töltöttem otthon.
Ebből 1,5 hét ment el a tanulással, merthát az államvizsgára rendesen fel kell készülni :-)
Kicsit el voltam keseredve tanulás közben, hogy ez nekem soha nem fog a fejembe menni, de a végén azért csak sikerült 5,5 és 4esre abszlválnom a dolgokat. Aminek nagyon örültem, úgyhogy mostmár diplomásan vagyok a világ végén :-).
Azt beszéltük a töbiekkel, hogy volt egy pár olyan pillanat, főleg az elején, mikor nem gondoltuk volna, hogy ez is eljön egyszer, de eljött.

Aztán családoltam, meg taliztam a barátaimmal és már csak úgy repült is az a maradák 1,5 hét! Azt hitttem milyen sok lesz ez a 3 hét, de nagyon nem.
Anya főzött nekem sok finomsáot, amit szeretek. Végre ehettem jó kis magyar kaját, ami már nagyon hiányzott.
aztán persze megint úgy jöttem vissza S'poreba, mint a málhás, hoztam egy kis kolbászkát, 4 kg májkrémet :-), túrórudit meg tokait. magy nehezen 1-2 ruhadarab is befért, ám ezek kipakolása már nemkis fejtörést jelentett számomra. az volt a jó abban, hogy csak 1 bőröndöt hozhattam, hogy nem hoztam el azt a ..rva sok ruhámat, ami otthon tornyosul a szekrényemben :-)
Dehát nő vagy, mit csináljak vele? Ráadásul az a vásárlós féle :-)

Nos tehát sikerült megint megtömnöm 27kgra a nagybőröndöt, bár ebből volt vagy 17 kg kaja :-) ja jóféle magyaros leveseket is hoztam nehogy hiányozzanak a magyar ízek.

Aztán érzékeny búcsút vettem a családomtól és a barátoktól és jöttem is vissza. Teljesen más volt most jönni, és nem csak azért, mert a Turkish Airlines-al jöttem és az klasszisokkal jobb volt, mint a Maláv és hozzáteszem olcsóbb!!! Hanem mert most tudtam mi vár rám, az új barátok, a munkahely a város, mindent ismertem már, kicsit olyan volt, mikor pesten laktam és mentem vissza pestre, csak itt egy kicsit ritkábban jvök majd haza :-( ez elég nehéz része a dolognak, de meg kell küzdeni vele, mert az életben semmi nem könnyű, és ez így jó.

Szóval a török társaság gégpén mindenkinek saját TVje volt 15 filmmel meg játékokkal, 3x adtak enni, mindenki kapott kis ajándékcsomit és sokkel kedvesebbek voltam, mint a Maléves jányok. sajna. Mármint, hogy a magyar vagyok és tuti, hogy nem fogom mostantól a Malévet előnyben részesíteni.

Evés és csak evés

Szerbusztok blogolvasók.
Azt hiszem van mit bepótolnom és elmesélnem az elmúlt 1 hónap történéseivel kapscsolatbna.
Bevallom azért nem nagyon irogattam, mert Január 1től iparilag az államvizsgámra készültem és emiatt minden szabad percemben arra tanultam, ezért nem is nagyon mentem sehova, és ahova mentem is arra se nagyon volt időm leírni.

Szóval 1. voltunk Rinával meg Nicollal ehy Fillippinó vacsorán. Rina barátnője, Karen Filippinó és ő vitt el meinket meg még néhány fillipinót egy puccos kis étterembe. A kaja nagyon finom volt, rendeltünk kb 7 féle kaját és mindent kipróbáltunk. Nagyon nagyon jólesett az a féle ennivaló, mert tele volt marhával és jó sok szafttal, amit ugye a jó magyar gyomor megszok esetmeben 23 évig és aztán a kis kínai kaja nem igazán laktat túl, hogy ezt mondjam :)
Szóval egy kis ízelítő:


Aztán egy jóféle Csilis rák élmény maradt még ki.
A mnkahelyre menet midig látok egy Yammi Crab nevű helyet, ahol lehet enni Csilis rákot, sé mivel ez egy nagyon híres ennivaló S'poreban ugy gondoltam így közel 2 hónap után ideje kipróbálnom.
Azt mondják ez nem olyan egyszerű, mert ha rossz helyen eszsel, akkor nagyon rossz is lehet és az ugye nem jó. Na szóval sebaj én iparilag belelkesedtem, hogy én oda lemegyek pár emberrel és eszek olyan fini rákocskát.
Mielőtt haza jöttem el is mentünk Rinával, Nicollal és Hazemmel. A helyhez kicsit gyalogolni kellett és a többiek folyton azzal szivattak, hogy nem is tudom hogy hol van és csak elviszem őket a világ végére, de azért végül sikerült megtalálnom :-)
A rák nagyon finom volt és a neve ellenére nem is volt olyan csilis, mint gondoltam, hanem inkább olyan édes-savanyús íze volt.
Szóval iparilag bejött ez a 1,4 kg-os rák, amit egészben tálaltak rengeteg szószban úszkálva és aminek a pácélját diótörővel kellett megtörni. Ettünk hozzá valami füvet is :)
Ezt Rina tanácsolta, olyan köret szerű és tényleg nagyon finom, de elsőre mikor kihozták csak egy tál mezei fűnek tünt :)
Szóval a rák finom volt, de ezt meg is kellett fizetni. egy átlagos ebéd 3-4x volt.

Képek: