Indonézia 2

Van még 1-2 kimarast képem, azokat most idetűzöm szoriba foglalva.


Ez a kép a föld alatti bunkerben készült. Ahol odafelé túl unalmasnak találtuk a kijelölt utat, ígyhát visszafelé direkt eltévedtünk.
Mint utóbb kiderült nem lett volna nagy para, ha nagyon eltévedünk, mert be van kamerázva a bunker és a bácsi fentről figyelte, hogy mit össze nem mászkálunk a szűkebbnél szűkebb folyosókon :-)



Na ige, nem is tudom mit mondjak ehhez a képhez. Képzeljetek el egy sötét kisutcát, ahol egyszer csak jön veled szemben egy öregember, tol egy valamit, amiben ég a tűz.
Elkezdtük nagyon bámulni, ígyhát megállt, mosolygott és már vette is elő a kis székét, leült...
Mi próbáltuk kérdezni, hogy mi ez, mit csinál ebben a kocsiban? De válaszkét azt kaptuk, hogy oké oké csinálja is.
Jajj enm kell csinálni, csak tessék megmondani mit tetszik csinálni! - válaszoltuk.
Kétőt, oké, csinálom - felelte erre a bácsi.
Na ennél a pontnál feladtuk a kommunikációt :-)
Sajna a többiek baromira siettek, ígyhát ott kellett hagyni a bácsit, így asszem már sosem fogjuk megtudni mit is ügyködött a bácsi a kocsival benne tűzzel :-)


Csoportkép a kisvirágal:

Ennél a szent pontnél volt földrengés eccer :-)


Ja és a legjobbat még el se mondtam.
Ahogy azt Q/ említette a komentjében Indonézia egy ipari nagy muszlim közösség. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a napi 5 ima. Na ez ugye annyira nem zavarna senkit, ha nem a hangos bemondón csinálnák, amit persze a város minden pontják tisztán hallani. Na az ember még ezzel is együtt tudna élni, ha az első imájukat nem hajnali 5 órakkor kellene elmondani.
Nem hazudok, hajnali 5kor arra ébredtem, hogy halálra rémültem, mert úgy ordították az énekszerű imájukat az emberek.
Mint utóbb kiderült általában fél órát imátkoznak, aztán visszamennek aludni, de mivel vasárnap volt ez volt a gyerekek próba napjuk. Ami azt jelentette, hogy hajnali 5től 8ig kántáltak.
nemtudom, hogy hogyan tudják ezt csinálni minden nap... Ebből is látszik, hogy némely országok még mindig milyen erősen hisznek valamiben, ami összetartja őket :-)
Kár hogy sokan ezt roszz irányba fordítják és esetleges hborút indítanak mindenféle szent indokra hagyatkozva.

Még egy két dolgot megtudtunk indonéziáról. mégpedig, hogy szumátra az egyik olyan hely, ahol a férjeknek több feleségük is lehet.
Bár ahogy ezt elmondták, ez nem annyira népszerű manapság, hiszen csak akkor lehet valakinek felesége, ha el tudja tartani. A férjnek minden nap pénzt kell adnia a feleségnek a számlákra, kajára a gyerekekre...
Tehát ha több feleséged van akkor az többe kerül és ezt nem akarják. És emellett egyenes ágon a nők örökölnek mindent, a férfiak nem kapnak semmit. Ők dolgozzanak meg mindenért :-) Ez nem is annyirra rossz dolog :-)

Szóval Q/ nem, nem tettem szert semmi olcsóságra.Nem nagyon láttam műszak cikkeket a ruhák meg nem az én stílusaim voltak.

Category: 4 comments

4 comments:

Jolánka said...

T Bogika!Nem lehet,hogy vattacukrot csinált a bácsi a kütyüjében?

Jolánka said...

Én is úgy írok,hogy hol lemarad egy,hol több van,hol meg keveredik a betű.Azért nagyon jókat írsz,igazán jó olvasni puszika

Boca said...

jó hallani, hogy még mindig olvastok :-)

Vattacukor? Hát nemtudom...
Ha van valakinek valami ötlete csak bátran!
Tehát eddig egy szavazat a vattacukorra!

Ja még el nem felejtem, mi újság a kis Lujzával?

Jolánka said...

Kis Lujza nagyon aranyos,már fofog hasra és vissza,gagyarászik,és vigyorog!6600gr,67cm hosszú.Mindig olvasunk,csak a multkor elfelejtettem a jelszót és nem engedte elküldeni.Tudom,ha nem jelzünk vissza,az olyan mintha nem is olvasnánk.De hidd el,elolvassuk.Engem mint fő belest a kaják nagyon izgatnak,de a többi is nagyon szép és érdekes.