Back

A gazdasági vállság.

A vállság minden országot megvisel manapság. Negatív hatása még legalább fél évig érződni fog. Szerencsére szingapúr tud segíteni a cégeken, különböző kedvezményekkel és pénz visszafizetéssel, ami megkönnyítni az alkalmazottak megtartását. Újonnan bevezették hogy a 40 éven felettieket vagy a félmunkaidőben alkalmozottak után is kedvezményt kapnak a cégek.
Leépítések itt is vannak de nem olyan nagy számban mint otthon. Persze most munkahelyet válltani senkinek sem ajánlott még itt sem.

Lakásválltás.
rinával új lakás után nézünk. gondoltuk ideje elhagyni a másik 2 lakótársunkat, akik az itthonlétük 95%át a zárt szobájukban töltik. És amúgy se pengünk egy húron velük. Azt kellett megállapítanom, hogy a szingapúriak, a maláj kínaiak, az indonáz kínaiak sosem lesznek világra szóló pajtásaim. Valahpgy az ő gondolkodásmódjuk, életvitelük meg életfelfogásuk annyira távol áll a mi megszokott világunktól, hogy az már nekem is sok. Vannak barátaim itt szerte a világból: kínai brazil lány, kínai újzélandi, hong kongi, kínai kanadai, amerikai, lengyel, kenyai, indiai, kínai - akikkel mind nagyon jól kijövök. És azt se lehet mondani hogy csaka zért mert valaki kínai nemzetiségű az egy kaptafa. mert a kínai, maláj kínai, indonéz kínai, hong kongi, táj,, fülöp szigeteki vagy más kínai ember mind másféle. És az otthon ismeretes előítéletek eléggé tévesek. Merthát szingapúr egy kiemelkedően fejlett ország a környéken de a kínai kínaik gondolkodása sokkal közelebb áll hozzánk. A szingapúr és környéki emberek sokkal visszafogottab életet élnek. Nem buliznak, nem utaznak, nem nagyon mennek sehova ha csak nem vásárolni. Itt a nagy népszórakozás a vásárlás.
Na mindegy szóval megnéztünk a minap egy lakást. Szóval mondták h frissen van festve. gondoltam h szépen fehérre. Hát nem. A falak rikító narancssárgák voltak az ajtók pedig lilák :-) Hát rettentő vicces volt. Persze nem vettük ki a helyet :-) hehe.
Szóval tovább keresünk.

AMúgy errefelé minden a régi. Meló, haverok, szórakozás :-)

Category: 2 comments

2 comments:

Jolánka said...

Drága Bocám!Végre új hírek!!!Bár hozzáteszem,kissé mintha lehangolt lennél.-Ha lehet,változtassál hátteret légyszi,légyszi...puszika

Boca said...

Nem tetstik a háteerem?